3. KORA DÉLUTÁN
Szombaton, kora délután
talált kavicsomat mázoltam éppen,
mikor megszólaltak a hegyen
és egyre hevesebben
vinnyogtak,
tutultak
az északról érkező őszi szél
kutyái.
Egész falka.
Azóta is.
A nap
ökölnyire zsugorodva süt,
tessék-lássék
adagol
fényt és meleget,
hunyorog kedvetlenül
a sárgás-szürke felhőfüst mögül.
Pingálom a követ.
Hagyja, némán.
Ettől függetlenül,
vagy sem,
csendesség ül
a tájon,
embertelen,
csak a szomszéd ház
harmadik emeletéről
zuhan ki
egy
három-négyéves fiúcska
sírós,
vádlóan panaszos kiáltozása,
és szétterül a barnuló gyöpön;
rá a vad
apai hang válasza:
„Most már elég, te hülyegyerek!”
S tovább a csend meg a kő némasága.
És a kutyák.
az illusztráció a szerző festménye | horgas.org
