A bőség zavara
Ments meg a takarékosságtól, uram. Ne húzzák le
zsebem a bevásárlókocsiba szánt érmék, ha a meg-
duzzadt folyó felett átkelek. Gyomrom ne ránduljon
görcsbe, ne fogjon el enyhe szédülés, mikor a mai
lemondásban megsejtem a holnap bőségét. Ne adj
zsebembe lakáskulcsot, mert elhagyom, ne utalj
számlámra bőkezű juttatásokat, mert a vagyon csak
hamis bőr az emberen, ezért iszonyú teher nekem
a felhalmozás. Ha nincs semmim, nem veszíthetek,
uram, a tartalékokat viszont folyton féltenem kell:
váratlan vihar csaphat le földjeimre, lakásomat
megkaparinthatja az ingatlanmaffia, vagy csődbe
mehet a koldusbotokat gyártó vállalat, amelynek
túl optimista részvényese voltam. Csak az az enyém,
amit már feléltem, enyém minden felhajtott pohár víz,
minden elveszített kamrakulcs, de nem az enyém
a mirelit csirke a hűtőmben, sem a baljósan morajló
televízió a nappalimban. A híradóban egy áradás
zavaros képeit látom, és műbőr kanapémra máris
valódi víz csorog, mert szétfolyik, mert elúszik
végül minden apró semmiség, uram.
fotó: Vivian Maier | Self Portrait, 1953
Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban
