Mennyit hallottam gyerekkoromban,
ha jött a vihar:
Szent Péter kuglizik megint angyalaival.
Elhittem, és a templomos viharfelhők
fekete-fehér tornyait bámulva
a guruló golyót is látni véltem,
a dörgéstől féltem,
de kíváncsi voltam;
’44 nyarán
a bombázórajok robajlása
a vihar és a kuglidöngetés
mása volt,
s ahogy belejátszott
a leütött bábuk csattogása,
ugyanaz a hangzat.
Aztán kinőttem, ma meg vissza.
Fönn, a magasban,
a János-hegy felé vonuló
felhőtünemény hasában
azok a golyók
dübögnek s ugyanúgy,
hiába más a helyszín,
későbbi az idő.