mondom: meg vagyok elégedve. magammal.
ez nem szokás. de mit tegyek, ha. nem szoktam
magam szokotthoz alkalmazni. úgy értem:
belül. ruhám és életmódom átlagra
valló, konformizmusban verhetetlen. (ha
vernek: keretből mert kilógok.) értékem
nem marketolható? humorral eltűrök
törettetést. kering a nedv, ha jó testben.
köröm – családi – nem zavart. irígyled, hogy
identitásom ép, ifjabb barátom, vagy
lenézed? nézd, az árát ennek is mérik, s
megadni kelletik. tanársegéd negyven
éves koromra: vittem sokra. költőnek
nem védjegyez nevem. (ma.) névtelen halnék,
ha holnap. éljünk… bőröd, ifjú: vásárra!

 Géher István

Ehhez a vershez bőven járul jegyzet, és – ha figyelünk – informatívabb a szokottnál. A cím – a choliambust ismerjük korábbról – a kötöttfogású birkózásra utal, s „utalás lehet Arkhimédész görög tudósra, aki római katonával mérkőzött ostromlott várában,’vértezetlen’.”

Vértezetlen birkózik sorsával – a jegyzet aljas vagyonokat és katonai erőszakot említ Arkhimédész mérkőzése kapcsán – az önmagát vizsgáló költő is. Mert hogy meg van elégedve, azt csipetnyi sóval (cum grano salis) vegyük: majd megmondja a vers-egész. Egy bizonyos: nem fog a kor szokása szerint sírni – rút szóval rinyálni. Büszkeségből – belül.

Amúgy mosolyogva követi a sunnyogás már emlegetett életstratégiáját, hisz teste egészséges, családi körét nem zavarja a sors (circulusait nem disturbálja Arkhimédész római katonája).

A vers harmadik harmadánál kiderül, hogy a számvetés nem magán-titok, hanem bizonyos mértékig nyilvános: ifjabb barátom a címzettje, akinek kevélyen odamondja, hogy identitása – tartása, gerince, szellemi szabadsága – ép és sérthetetlen.

Igen ám, de a versnek ugyanilyen érzelmi cselekményszála a „titkos métely”, az „örök kétely”. Az önérték piacosíthatatlan volta: törettetés, csak humorral lehet elviselni (mely a jegyzetben ismét Aranyt idézve „halandó létünk cukrozott epéje”.) Az ép identitás ára, az illetékes hatóság előtti hízelgés (legyünk finomak) elmulasztásának ára az, hogy vittem sokra. S hogy a számvetés hősének neve költőként (a jegyzetben idézett József Attila szavával) még csak nem is áruvédjegy.

Hogy lehet lezárni két ennyire elütő cselekményszálat egybefonó verset? Előbb merengőn: éljünk… (bár számomra ez inkább a diákdalt idézi: ad hoc tempus vivamus); végül dacosan, az ifjabb barátnak: vállald, amit én!

Lábjegyzetül a számvetéshez a nyíltan gúnyos című epigramma:

A közművelődési határozat végrehajtása: felirat

kultúrát terjesztett: nem mindig fizetésért.
műsorozott rádión, könyvet utószavazott.
lépett több dobogóra. tovább-képzőt vezetett, és
          hitt a szavakban: ezért méltán porlad alant.

Kommentár alig szükséges. A felirat: természetesen sírfelirat. A költői rangra a dobogó utal (a több dobogó közül is csak az egyik) cukrozott epével.