Már a neve is úgy muzsikál…
Hogyan?
Költő
(ne csak billentyűpötyögtető) legyen a talpán,
vagy varázsló netán,
mint a csuklini Hupicső,
aki arra az egyetlen szóra rátalál,
és nem azért ám,
mert olyan ritka kincs az összecsengő hangzat,
ellenkezőleg, mint a vadzab
terem
az Akastyán-hegyen,
betölti
terem,
zsong és visszhangzik ritmizálva:
szép a
Léna
szeme, szája,
ragyog minden porcikája,
beszédes a tekintete,
így szól hozzám: ide,
ide!

odamegyek: el, csak el!
szóval cseles,
mindenképpen tünkdökletes –
no de hol van már,
mi legyen az a szóhangzás,
különleges szín-árnyalat és vonal-mozgás,
álom-képek tapintása talán,
fűzizegés,
illat akár, amely é-vel, á-val zenél –
Illat és zenél?
Megvan!
Jöhet hozzá a mese, köréje a szcéna.
Figyelj, Léna,
mikor hároméves voltam, mint te most,
az udvarunkon emeletes kazalban állt a széna,
apám lekaszálta a vasútpart virágzó füvét,
száradás után összegyűjtöttük, boglyákba púpoztuk;
már akkor elkábított,
annyira szerettem fűszeres illatát –
de nehogy azt hidd, Léna,
ezt a szcénaépítés
mondatja velem vagy csak a zene vonz,
a széna ezúttal élő vonz-alom
jele,
azt jelenti: nekem te, te.

az illusztráció a szerző festménye  |  horgas.org