Liget 1990/2 | R. Várkonyi Ágnes - „MEGMARADÁSUNKRA VALÓ...”
Az emberiség homályos hajnalán mindenütt különös módon tisztelték a fákat. Kelták, szlávok, germánok, frankok, a finnugor népek mind megteremtették a maguk fa-kultuszait. Jóllehet a Földközi-tenger másként tanította gyermekeit, mint a távoli kelet, fent Skandináviában másfajta fa-kultuszok keletkeztek, mint lent Afrikában vagy Amerika indiánjai között, a lényeg közös.
Mindenütt a maguk emberi tulajdonságaival ruházták fel az egész természetet. A fáknak lelke van, éreznek, mint az emberek, szellemek laknak az ágak között és törzsébe költöznek a holtak. őseink a fák, és mindent tudnak. ők teremtik az esőt, növelik a termést, sokasítják a nyájakat, rajtuk áll, hogy mennyi gyerek születik, elkerüli-e a vész, a betegség a közösséget. Védeni kell a fákat, mert ők a közösség életterének őrei, jövőjének biztosítékai. Ha megharagszanak az erdőistenek, nem lesz eső. Főbenjáró ügyekben a szent fák adnak tanácsot. Alatta gyűlnek össze. Lombsátra szentély. A szent ligetek rituális támaszpontok, a közösség templomai, itt hozzák a törvényeket.
A fa-védő szankciók elég kegyetlenek; a hiedelemmel beprogramozottak is. Aki letör egy ágat, annak eltörik a karja, meddő lesz, vagy nehezen szül, nem esik az eső, kipusztul a föld. Gyakorlatban sem kíméletesebbek, mivel úgy vélik, a fáktól függ az egész közösség élete vagy halála. Kelet-Afrika egyik törzse a kókuszdiófa elpusztítását ugyanolyan bűnnek tartotta, mint az anyagyilkosságot, mivel ez a fa táplálja és élteti őket, mint az anya gyermekét. Ha kidöntenek egy fát, úgy tudják, sóhajt és sikolt. Van, ahol fa-életért emberélet jár. A germánok azt, aki az élőfa kérgét lehántotta, kivágott köldökével a lecsupaszított részre szegezték és addig űzték körbe-körbe, amíg a belei a megsebzett törzsre úgy feltekeredtek, hogy élő anyagukkal elfedték a halott darabot.
Jupiter szent fája, a tölgy már messze nyúló elágazások metszéspontján áll. Nem követhetjük a görög mitológiában, Homérosz eposzaiban a fa-tisztelet útjait. Az antik világ földművelése, a tudomány és a technikai eljárások racionális ökológiai meggondolásokról tudósítanak. Rómába sok kilométeres vízvezeték építményei szállítanak ivásra külön friss forrásvizet és fürdésre, öntözésre, ványolásra értéktelenebbet, büntetik, aki meglopja az ivóvízvezetéket és „förtelmes célokra” használja a forrásvizet.
A jogtudós Ulpianus már leírta, hogy a csatornák a város egészségét szolgálják, mert a szennyvíz járványok okozója lehet. Plinius, aki korának természetismeretéről hatalmas szintézist alkotott, mindent tudott a fák természetéről, fajtáiról, hasznairól. Ismert növénytársulásokat: „a csicseriborsó megvédi a káposztát, távol tartja a hernyókat”. Már „ősi szokás”-nak írja, hogy „Valamikor réges-régen a fák voltak az istenek lakóhelyei” és türelmesen elfogadja, hogy a falusi nép a környék leghatalmasabb fáját, az ősi hiedelemnek megfelelően, még ma is valamelyik istennek szenteli. őrzik a Forumon Romulus szent fáját, és tisztelik az isteneknek szentelt ligetek csendjét. Hitük szerint a silvanusok, faunok az erdők istenségei, az olajfa Minerváé, a mirtusz Venusé, Apollóé a babér, és a nyár Herkules fája.
Idővel a tulajdonviszonyokkal együtt kialakul az erdők intézményes védelme. A mostoha körülmények között élő székelység a 16–17. században már generációk tapasztalatai alapján ésszerű követelményeket foglal törvénybe, hogy legfőbb kincsét, a közös erdőségeket, „temérdek nagy havasait” megóvja. Az ősi fa-kultusz a szokásokban, hagyományokban, művészetekben él tovább: májusfák, határfák, őrfák, történelmi események és személyiségek fái őrzik a népmesék csoda-fáival együtt az ősi tapasztalatok emlékeit. Művészi rajzolatú fákkal ábrázolják a családtörténet leszármazási rendjét: az ősök a gyökerek, a törzs, az utódok az ágak és levelek, az új generáció.
Az életfa akár magyar, szász vagy román tálakon, bokályokon, hímzéseken és pásztorfaragásokon látható, gazdag rajzolatú vagy jellé egyszerűsödött, a fák mitikus erejébe vetett hit jelképe. Századunk elején még ausztriai parasztok ugyanolyan érvekkel nem engedték oktalanul kivágni a fát, mint a dalmáciaiak: apáiktól hallották, hogy a fa kérgét sem szabad megsérteni, mert ugyanúgy érzi, mint az ember a sebét.
illusztráció | 500px.com
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
