Hej, te Dávid, unokám,
pillants ide – s ne oda!
Mondd meg, ez itt micsoda
vagy kicsoda?
Hogy hívják és mit csinál?
Milyen?
Ravasz buta, borús vidám,
deltás vakarcs, piti titán
vagy tán mind a négyszer kettő,
bizony, hogy nem megvetendő,
bámulatos inkább.
Víg különc.
A szeme gyöngy,
a füle ezüstkanál.
Fényesen hall vele.
Kérlek hát, ne kiabálj.
Megsúgom, hogy mi az, ki ez,
amit látsz.
De előbb húzd el azt a reteszt,
mert csakis a te képzeletedre les
ő:
a nagy
csuklini Hupicső,
a legparányibb óriás,
egy fura billegető.
Emeletes fejű.

A hangja, ha szólna,
mint a mélyhegedű.
Még soha nem volt, mert most lett éppen.
Kérdés, mit is látunk benne, mivé tesszük
– vagy teszed.
Vess rá néhány hosszú,
hosszú pillantást,
s már a te képed is a kép:
aztán tovább lépünk,
jön a folytatás.

az illusztráció a szerző festménye  |  horgas.org