Szemet vetett a szép
Kerekded kék szemű
Könnyelmű végtelenre
- - - - - - - - - - - - - - - -
Az ő ölelése ád
Félszeg alaktalan
Vágyának alakot
(Vasco Popa: A kavics szerelme
Weöres Sándor fordítás)

Ennek a Korfu partján talált,
könyvespolcomon tanyázó
tenyérnyi kavicsnak a legfinomabb átfestése is
legfeljebb játék lehet,
tudom,
land art-os képzelgéseim eleme –
és mégis,
mert most már
elég dünnyögnöm neki,
„hő-hé, te, mire vársz”,
s máris visszavisz az ifjúkorba,
lebegő
levegő
lajtorja
röpít a hatvanas évek második felébe,
az Adria-partra, Drasnicére –
rácsimpaszkodom.

Ott láttam először tengert
és úgy elbűvölt a víz és ég metszésvonalában nyújtózkodó kék szemű könnyelmű végtelen
meg a lyukas kavicsok antropomorfiája,
hogy formáló hevemben
a természet és a véletlen teremtő társaként
próbáltam alkotni egy-egy alig észrevehető
pöttyel,
vonallal tökéletesíteni,
figurává festeni találmányaimat;
elsőként a görög Meteorák hegyén
fölfedezett vörösbarna követ kentem
kétarcú fejjé,
íme, a tárgyi bizonyság.
Félszeg, alaktalan vágyamnak adott alakot a szikladarab,
s ahogy szavaim a mostani kaviccsal
összehangolni szeretnék,
nincs kétségem: egy a kettő,
oda-vissza forog,
annyira ugyanaz, mióta minden megváltozott.
Ecsetemmel tovább cifrázom hát (ezüsttel) a kavicsot, és
rendületlenül dünnyögöm:
hő-hé, te, mire vársz?

az illusztrációk a szerző festett kövei  |  horgas.org