Időutazás – vissza a jövőbe, avagy: hogyan lehet a huszonegyedik századi általános iskolást becserkészni? Megközelíthető-e a magyar diák? Mi nem szerepel az „Igazság beszédekben”?

Mostanában döbbenetesen sok szó esik az iskoláról, s valósággal burjánzanak a tervek, miként lehetne „partnerré tenni” a gyereket, aki elveszteni látszik (családi, kulturális, nemzeti) kötődéseit, és tanácstalanul téblábol a társadalmi elvárások útvesztőjében.

Az ötrészes animációs-szerepjátékos video, amely a magyar történelem epizódjait „dolgozza fel”, bizonyára ugyancsak ezzel a céllal készült. És bizonyára az elbutulás végső stádiumába került gyerekeknek.

„Az Időutazás az osztályteremben egyik kiemelt célja, hogy a nemzettudatot erősítő történeti ismereteket az általános és középiskolások számára közérthető módon közvetítse.” Nem tudom, a nemzettudat (vagyis annak tudata, hogy egyazon nemzethez tartozunk) azért szorul-e erősítésre, mert a magyar anyák nyugati vagy más égtáj felőli, mindenesetre: idegen meséket mondanak gyermekeiknek, és a játszóterekre is csak úgy zuhog a nem-magyar információ. Lehet, hogy a mai iskolások másodpercenként annyi ismerettel találkoznak, mint annak idején mi percenként, nagyapáink meg óránként, de azért a gyerek az gyerek. A szívéhez, lelkéhez, értelméhez vezető utak és módszerek változhattak kicsit. De csak kicsit.

Vajon a más világban élő és mozgó videofilmesek csapata miért hatna inkább a gyerekekre, mint a testközelben élő, ismerős tanárember? Miért tesszük „áldozatul” a virtuális oltár lábához gyerekeinket?

Irodalomóra volt a hetedik évfolyamon – téma: a stílusok, klasszicizmus, konkrétan David: A Horatiusok esküje. A mondát ismertető tanár (pillanatnyi ötletnek engedelmeskedve) ujjaival játszotta el a kiválasztási ceremóniát, az esküt, az összecsapást, Publius Horatius nagy futását, az őt üldöző, megsebesült Curiatiusok vánszorgását, a viadalt és a végső diadalt, aztán a győzelmi mámort. Nem volt 3D, se háttér, se aláfestés, se effektek, se sármos színészek, csak kétszer három ujj és a kísérő mondatok, de érezhetően az egész örömteli élmény lett – és maradt. Nem hiszem, hogy akár Brad Pitt nagyobb sikert aratott volna, mint a bal kéz mutatóujja.

facebook | gyerekszemle | origo

fotó | 500px.com

Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban