„Menjünk hát, amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel. A kocka el van vetve.” A fenti mondatok, tudjuk, Julius Caesartól származnak, aki seregével I. e. 49. január 19-én átlépte a Rubicon folyót és Rómába vette az irányt. Noha A polgárháborúban nem említi a folyóátlépést, tagadhatatlan, merész döntést hozott, amikor fegyveresekkel indult a birodalom szíve felé. Mentségére legyen mondva, erre politikai ellenfele, Pompeius kényszerítette. Természetesen Caesar lemondhatott volna consuli terveiről, és ekkor nem kellett volna kockáztatnia, de a politika évszázadokkal ezelőtt sem kedvelte a feltételes módot.

Nem tudjuk, mi járt akkor a fejében, és azt sem, tisztában volt-e tette következményeivel. Ösztöneire vagy tapasztalataira hagyatkozva szánta el magát, avagy a Pompeius elleni harag indokolta döntését? A hadsereg vándor jósaira hallgatott, esetleg Rómából kapott néhány fülest? Egyfajta „csak azért is”-hangulat lett úrrá rajta, vagy a mellőzöttség és a csalódás keserű felhőjébe burkolózott?

Caesar átúsztatott a határfolyón – a többi ismert...

Minap a kocka más jelentést kapott: a Parlament előtt gurult, oldalain a munka, egészség, oktatás szavakkal.

„Kockán az életed” címmel tartott demonstrációt Budapesten a SZEF.

A narancssárga dobókocka a kormány hazardírozó szándékát fejezte ki, avagy azt, hogy mindenki legyen tisztában: sorsfordító idők jönnek?

Ma nagyon másféle a helyzet, mint Caesar korában. A hatalom mások sorsával játszik kockajátékot, ráadásul úgy, hogy az érintettek nem adták hozzá beleegyezésüket, s nem is tudtak a játékról, szabályaival sem voltak, nincsenek tisztában. Különös kocka ez, és nem csupán a színe miatt. Nyomasztó gondolatokat szül – Caesar a hatalomért indult el akkor öngyilkosnak látszó kalandjára, ma a hatalomban lévők kockáznak. Igaz, a hajdanvolt légió tagjai sem biztos, hogy helyeselték vezérük szándékát, de nem volt más választásuk, mint követni őt a jéghideg vízbe. A mai társadalom szereplői nem látják még a vizet sem, csak a vezér tarajos sisakját, amint messze, titokzatosan leng a távolban.

Amikor Varga László és Pataky Péter végiggörgette a kockát a színen, bevallom, kissé elszorult a szívem – mintha számított volna, mikor, melyik oldalára fordul! –: ha megállítják, ne az oktatás kerüljön alulra. Vajon a köznevelési törvény követhetetlenül és titokban megszaporodott módosító javaslatai segítenek vagy rontanak a helyzeten? Remélhető, hogy (végre-valahára) a közösség érdekei felülírják az egyéni, politikai érdekeket?

Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban