Stockholm kertvárosában a szokott csend, rend és nyugalom honol. A fenyőfák könnyed, lazító talajtornát végeznek a szél halk vezényszavára, de hirtelen robaj hallatszik, üres tejesüvegek gurulnak szanaszét, egy nő előbb ijedten, majd dühösen felsikolt, és lendületes szitokszavak kíséretében vesz üldözőbe egy vörös bundás, vicsori betolakodót. A mókus persze ügyet sem vet a gondozott virágágyásokra, a legközelebbi fenyőfához fut és eltűnik.

A méltatlankodó asszonyság panaszkodik, hogy „így megy ez már hónapok óta”. Az állat folyton besurran, hol a lakásban, hol a garázsban garázdálkodik. Odapiszkít, megdézsmálja a kint hagyott élelmiszert, sőt, mostanában kipucolja a polcokat. „Ez tűrhetetlen”, hadarja a nő, „miért nem ott él, ahová való? Az erdőben!” Az összegyűlt szomszédok bólogatnak, szemlátomást akad, aki örül, hogy a mókus-probléma egyelőre nem az ő gondja.

A magából kikelt, kövér hölgy a mókus „piszkos természetén túl” a falánkságát és kapzsiságát kárhoztatja. „Hihetetlen leleményességét, hogyan tegye tönkre más tulajdonát”. Észre sem veszi, hogy emberi tulajdonságokkal ruházza fel az állatot – megszemélyesíti.

A polgármester nagy halom panaszlevelet és beadványt lobogtatva engedélyt ad a mókus kilövésére. Igen, meg kell ölni, nem megy másként.

A szomszédok közül azonban többen kételkednek. Esti teájuk mellett felidézik a nagyvárosban töltött napjukat – csakugyan ez az egyetlen megoldás? Végtére is emberek volnánk, érző-gondolkodó lények, vagy mi a szösz! Az érzékenyebbek látják maguk előtt az aluljárókba húzódó, és onnan elűzött hajléktalanokat – a szürke arcokat, amelyek alig látszanak ki a zsineggel átkötözött kacabajkákból. Olyanok, mint a sünök, ha kidugják fejüket tüskekapucnijukból.

Kilőni? Álljon meg a menet!

Valaki három-négyhetes online-cikket talál, amelyben a helyi polgármester (ugyanaz, aki a mókus kilövését engedélyezte) erőteljes kirohanást intéz az „utcán élők” ellen. „Jelenlétükkel veszélyeztetik a városképet – állítja –, összerondítják a turisták által látogatott tereket, és nem átallnak koldulással rontani a svéd kultúráról kialakult, kedvező összképen.”

Az internetes forrás nem ír konkrét, várható intézkedésről, csak komoran lebegteti a polgármester véleményét: „nem közénk való”, és sejteti, hogy hamarosan gyökeres változások lesznek a büntető törvénykönyvben.

A mókus feldúlta környék lakói két pártra szakadnak. Egyik a kövér asszonyságot támogatja, és előre iszik a mókus bundájára, a többség azonban védelmezi az üldözöttet, és a jobb sorsra érdemes hajléktalanokkal együtt emlegeti, akik nem azért élnek ott, ahol, mert kedvük szottyant rá, hanem mert nincs hol lakniuk, s még csak nem is olyan leleményes lények, mint a mókus.

fotó | flickr.com | Nagy András

Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban