Szerencse, hogy nem vagyok ötödikes osztályfőnök!

De nem a tízévesek riasztanak, hanem a mostani oktatási helyzet megannyi képtelensége. Az október hatodikai megemlékezésen az ötödik évfolyam megkapta a Nemzeti Hitvallás alapdokumentumot. Legalább nem a pódiumon osztotta ki az igazgatóasszony, de az államtitkári kérés közvetítésével, hogy az ismertetést a gyerekekkel kell kezdeni, az osztályfőnökökre hárították a nemes feladatot.

Ötödikben, a felső tagozat első évfolyamában, ha az ember nem akar fejest ugrani az új tantárgy, a történelem bányatavába, jó távolabbról kezdeni: régészkedünk, népmesét olvasunk, megnézünk egy-két szemcsés filmet egy szatmári néptáncgyűjtő archívumából… s mire megtanuljuk, mi a különbség jelen és múlt között, el is repült egy hónap. Jöhetnek az ősemberek, egyik kezükben szakócát, a másikban botot szorongatva, és várják, hogy megépítsük a nekik való lombkunyhót… szó, ami szó, meglehetősen bizarr és ijesztő népséggel töltünk együtt heti két órát.

Szakszókincsünk még meglehetősen szegényes – az, hogy eleinte hordában, és nem falkában vagy bolyban éltek őseink, komoly magyarázatot és elvonatkoztatási képességet igényel, és ugyanennyi erőfeszítést kíván a nagycsalád megértetése is. A háncs vagy a már említett szakóca mellett a következő szavak várják az értelmezést: zsákmányolás, holdhónap, vallás, hagyomány, lelet, nyelvész, antropológus, testfelépítés, termelés, csiszolt kőkorszak – Mindez bőven elég egy tízévesnek.

Nézem a Hitvallást: Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.” Rémülten próbálok hidat verni a „felegyenesedett ember” és a szétszakadt nemzet mégiscsak megőrzött szellemi és lelki egysége közé, de nem sikerül. És ha én kudarcot vallok, az ötödikesek eleve bukásra ítéltek. Lapozok tovább, remélve, hogy megnyugtató tisztásra bukkanok ebben az ősvadonban.

Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. A mondatot felírtam a táblára, és megkérdeztem, hogyan magyaráznák meg az egyes szavakat. Néhány bátortalan próbálkozás után (Magyarország, tiszteletben, tartjuk) egy vékonyka kéz emelkedett a magasba, és a kisfiú örömmel kurjantotta: apa Koronát szokott inni meccs közben!

Tényleg szerencse, hogy most nem vagyok ötödikes osztályfőnök!

Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban