Azok voltak aztán a vadászatok! És az igazi terítékek: negyven fürj, huszonhét fácán, tizennégy fogoly! Micsoda kutyám volt, fiam, állta a vadat, akár napokig is, sárban-vízben, hóban-fagyban, egyetlen pisszenés nélkül. Engem lesett, az én vezényszavamra várt, odahozta nekem a világ végéről is, bármi volt a zsákmány. Úszott, mint a hal, ugrott, mint a zerge, mászott, mint a mókus. Mutattam már fényképet róla? Nyomorultul múlt ki szegény, magam lőttem le, ne szenvedjen. A fenébe ezekkel a korcsokkal, micsoda vakarcs, mi ez, patkánnyal keresztezett macska? Asszonyom, ha nem bírja a megjegyzéseket, tegye zsebre a kutyáját! Ez van, látod, fiam, neveletlenek, mint a gazdáik. Uram, maga is vigyázhatna, nézzen a lába elé, ne bámészkodjon, mert előbb-utóbb egy galamb belepiszkít a tátott szájába!
Mikor hazaérünk, kicsim, meglocsolod majd a sövényt. Leveszed a szép ruhádat, cipőt is adok másikat, azt a cúgosat, nem lakkcipő, az bizonyos, de én is abban végzem a piszkos munkát. Felveszed a fürdőnadrágomat, jó kis fecske, harmincéves, és még mindig semmi baja, régi anyag, príma anyag. Legfeljebb lötyög majd egy kicsit rajtad, amilyen vézna vagy. Ne törődj te avval, ki néz, ki nem néz, azt hiszik ezek, az egész panel egy nagy moziterem, de mit érdekel az bennünket, fiam. Lényeg, hogy meglocsold rendesen azt a sövényt, magyalsövény, én ültettem, sok napot kap, víz híján elszárad. Te csak locsold, ne törődj semmivel, ha barna, hát barna, olyan a színe, amilyen, a hajad is ilyen, a bőröd is ilyen, férfiember nem sokat törődik vele, ugye, locsolod majd akkor is, ha már nem leszek?
fotó | 500px.com
Lackfi János írásai a blogon | Lackfi János írásai a Liget folyóiratban
