Az almafa lassan befejezi
karját széttárja:
hölgyeim
uraim
ennyi volt!
udvarunkig
(a hullámpalás kutyaólig)
ablakomig kitolt határain belül
holtig kosárkát álmodik
szellős polcot remél
pár szem földre pottyant
cirmos-héjú
hangyaláb taposta
nyári pillanat:

töpörödött nap
                hold
                csillagok
ványolni (pedig) külön-külön
egyiket sem kell
tömörödik
fényesedik
átértékelődik
átlényegül ami van
hozzátesz
elvesz
egy hete
már egy hete csak
esik az eső
felgyűrt ingujjal
meztelen ujjbegyekkel