RETRO-LIGET
 

Liget 1992/4  |  Dalos Margit - A VISSZATÉRŐ ÁLOM

Hétévente egyszer megálmodom az utamat, amit gyerekként és serdülőként oly sokszor megtettem, vagy inkább állandóan vágytam rá, hogy megtehessem, s szünet nélkül bennem volt a kérdés, rátalálok-e az útra, amin egyszer már végigmentem, vagy mintha végigmentem volna. Egy ösvény volt a nyitja az egésznek, amit ha megleltem, jött a folytatás, s ébren is, meg álomban is tudtam, hogy ez az ösvény vezet a műúthoz – persze, valami követhetetlen áttételek, kanyarok, eltűnések s meglepetések révén –, s a műúton túl kezdődött az erdő, és ott voltak a sabinai romok, s időnként váratlanul kinyílt a panoráma a budai hegyek sziklásabb felére – ez a hegyek hátsó oldala volt –, s oly tágas lett a tér, a levegő, a lapály és a völgy, hogy olyan helyek is elfértek benne, amiket úgy neveztek, hogy Rózsavölgy, Kelenvölgy, Budaörs, Törökbálint s a Kamaraerdő alsó lankája, ahol régen árvaház is működött, s az épület még állt, ahogy mondogatták, s a HÉV-kocsik is változatlanul arra kanyarodtak, de az ilyen házakban minden megváltozott, a legtöbbet kőfallal vették körül, mint a hegyi szőlőknél a Zimber-villát, a kőfalak tetejére több rétegben szögesdrótokat húztak, s az ilyen helyek körül a fekete kátrányos villanyoszlopok is rezegtek, és zümmögtek a drótok; a föld alól vezetődött-e mindez, vagy a sugarakkal telített légkörből? Mikrobiológia, sugárkutatás, föld alatti kazamaták, az autók mindig éjszaka jönnek – jaj, arra ne menjetek soha!

Hétévente egyszer – amikor már a kisujjam körme is kezd kicserélődni, s elfog a kétség, hogy a behelyettesített sejtmiriádokba zárva még én vagyok-e én – az éjszaka vezeték nélküli rezgéseiből kódolt üzenet jön: az ösvény a csenevész bokrokkal, a műút – fehér limes –, amin mindenképpen át kell jutnom, mert azon túl valami elkezdődik; erdő, utak, s legutoljára ott hullámzott a tenger, valami módon magasabban a mindenkori megállapított tengerszintnél, és régi házak sora nőtt a tengertől nem messze, emeletes, ismerős házak, oly meghittek, mint egy újra felbukkanó régi gondolat, és mindenből sugárzott, hogy a műúton túl vagyok, kívül a limesen; azt mondta az üzenet, hogy a sejtekbe zárva még én vagyok az mindig; újabb börtönök, fogházak, fegyintézetek, kazamaták csendjében, zörejeiben még igenis, én vagyok az.

Megint üzenetet várok. Várom, hogy az új falakon, rekeszeken, tekervényeken, zubogókon, csatornákon áthatoljon a jelzés, éjszakai tompa morzejelek: keskeny ösvény, silány bokrok, fehér műút, sabinai romok, erdő, tenger, emeletes házak. Igen-igen, dobognám vissza a falakon, zubogókon, tekervényeken: vettem, értettem, megfejtettem: itt vagyok, még én vagyok az.

RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.

fotó | Ács Irén (Visszaszámlálás, 1998)