Mintha Európából és Amerikából is csupa aggasztó hír jutna el hozzám. Túlzás volna azt állítani, hogy mindenütt katasztrofális a helyzet – itt-ott mintha megcsillanna a remény. A görög parlament végre elfogadta a megszorító intézkedéscsomagot – de vajon ettől felhagy a görög nép jól megszokott hagyományával, és befizeti az adóit? Mert különben előbb-utóbb ugyanezekkel a problémákkal kell szembenézniük. Az embereket újra és újra emlékeztetni kell Franklin Delano Roosevelt mondására: „Az adókkal fizetjük meg a kiváltságot, hogy szervezett államban élhetünk.”

Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank Elnöke úgy véli, a görög adósságot jegyző bankok nem lehetnek veszteségesek. Ez ugyanolyan ostobaság, mint amivel Amerikában két-három évvel ezelőtt, a jelzálogkrízis idején találkozhattunk: egyes bankokról úgy vélték, „túl nagyok, hogy csődöt mondjanak”. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem tudnak csődbe menni, hanem hogy nem szabad hagyni, hogy csődbe menjenek. A bankcsőd igen fájdalmas, de megvan az az előnye, hogy tisztára törli a mérleget: a tőke és a tartozások egyaránt törlődnek. Fontos, hogy az egész életen át kuporgatott egyéni megtakarítások ne kerüljenek veszélybe – ezt szolgálja a betétbiztosítás. De csak egy bizonyos összegig, mert például egy multimilliárdos tízmillió eurós betétjét szükségtelen biztosítani.

A nép azonban elégedetlen: könnygáz árad Athén utcáin, a kormány ellen tüntetőket letartóztatták Londonban. Úgy látszik, mindenki elfelejti, hogy nincs „ingyen ebéd”. Előbb-utóbb mindenért fizetni kell, különösen, ha magas színvonalon él az ember.
Az általános világhangulatot semmiképpen nem emeli az európaiak ténykedése Líbiában.

Túl régóta húzódik ez a háború, és a NATO európai szárnyának műveletei nem éppen hozzáértő módon zajlanak. A beszámolók alapján úgy tűnik, a hadműveletek irányítását ellehetetlenítí a túlzott bürokrácia. Kadhafi talán meggyengült, de hónapok teltek el a felkelés kezdete óta, és még mindig nem győzték le.

Arról is hallhatunk, hogy az EU-országokat egyre inkább aggasztja a szabad határátkelés – és ennek nem csupán gazdasági, de politikai okai is vannak. Az eurozóna felbomlása, a politikai szövetségek bizonytalansága, a munkanélküliséget tovább növelő megszorító intézkedések komoly potenciális veszélyt jelentenek az Atlanti-óceán innenső partján is. De hogy mi, amerikaiak se tűnjünk hibátlannak, meg kell jegyeznem, hogy Obama elnök tétovázása és a republikánusok ellenállása miatt olyan helyzet alakulhat ki (a technikai részleteket itt mellőzöm), ami miatt az amerikai kormány képtelen teljesíteni kötelezettségeit – és annak szörnyű következményei lehetnek.

És ha az Atlanti-óceán mindkét partján ilyen a helyzet, talán keresnem kellene egy másik bolygót.

(fotók | Brian Day)

Richard Quandt írásai