Liget 2000/9 | Beney Zsuzsa - AHMATOVA RÓZSÁI
(részlet)
Anna Ahmatova, az egyik legnagyobb modern orosz költő, fiatal korában többször is hosszabb időt töltött Párizsban. Egy időszakban intenzív barátságban Modiglianival, az olasz festővel. Emlékirataiból idézem a következő történetet: „Egyszer alighanem félreértettük egymást Modiglianival, elmentem hozzá, de nem találtam otthon; úgy döntöttem, várok néhány percet. A kezemben egy csokor vörös rózsa. A zárt kapu fölött a műterem ablaka nyitva volt. Hogy valamivel agyonüssem az időt, elkezdtem behajigálni az ablakon a virágokat. Nem vártam meg Modiglianit, eljöttem.
Amikor találkoztunk, mondta, hogy nem érti, hogyan juthattam be a bezárt szobába, amikor a kulcs nála volt. Elmagyaráztam, hogyan történt a dolog. „Az nem lehet – olyan szépen voltak elrendezve...”
A történet hitelességében nincs okunk kételkedni. Ahmatova igazmondó költő – ez nem (nem csak) emberi tisztességet, hanem költői, esztétikai kvalitást is jelent. Modigliani pedig, a romantikus klasszicizmus és az ebből kinőtt modernitás és szürrealizmus stilizálási hajlamának határán, eléggé éles szemű és eléggé fogékony volt a „rendezettség“ felismerésére. A történet tehát igaz és rejtélyes. Szépségét, romantikáját, és esztétikai érdekességét, tanulságait egyaránt e két tulajdonság koegzisztenciája: az igaznak (mondhatnók úgy is: a valóságnak) és a rejtélyesnek (a titoknak) egyidejűsége adja.
Ha most egyetemi órán ülnénk, minden bizonnyal körbekérdezném valamennyi hallgatómat: tegyen fel egy kérdést a történettel kapcsolatban. Valószínűleg ilyesfajta kérdések hangzanának el: nevezhetjük-e a látványt a virágcsokor hermeneutikájának?
Valóban volt-e rend, rendszer, mérhetően meghatározható arány a virágok elhelyezkedésében, vagy csak a művész látta önnön érzékei által is megcsalatva művészinek a látványt? S ha ez így volt, vajon miért? Azért-e, mert az ő szeme állt be a dolgokban mindig létező arányok felismerésére, vagy mert érzelmei átrendezték a szemével észleltet, a szív által észleltté? Ugyanezt a rendet látta volna akkor is, ha a rózsák történetesen nem vörösek? S ezt azért, mert a szín valóban olyan impresszionáló tényezője a látványnak, hogy átalakítja észlelésünket, vagy mert a szín nem vonatkoztathatja el magát önnön szimbolikájától: nem a színek, hanem az érzelem-felkeltette művészet, a művészetben mindig jelen lévő arányok rendjétől?
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
fotó | Ács Irén (Visszaszámlálás, 1998)
