Édes Kelemen Öcsém!
Régolta nem írtam már Kednek, és mire ezen levelem odaér, talán megjő a Tavasz is. Most még nincs itt, ki tudja, hol lófrál és kikkel hentereg az a rosszféle, ahelyett, hogy iszánkodna szabadításunkra, mert hogy mi itt még a tél túszai vagyunk. A csatornák végén jégszakáll, a fák hónaljából hócsutakok lógnak, s aki óvatlanul, ködmön nélkül lép ki házából, azt menten szabdalni kezdik Boreas éles kései. A kályha mellé húzódunk tehát, és hírlapok böngészésével múlatjuk az időt, akár télvíz idején, holott március idusa közeleg.
Kis és nagy tolvajok lehangoló ügyeit olvasván örömmel vesszük az oly üdítő híreket, mint ama hispániai asszonyságról szólót, ki bejegyeztette saját tulajdonául a Napot.
Phenomenális elgondolás, sőt, több: valósággal költői idea egy égitest birtoklása. Ílyes szándék vezethette a hírhedett költőt is, midőn a döcögős úton lassacskán ballagó négyökrös szekéren egy Erzsike nevű leányzóval csillagot választott, legalábbis így gondoltam én, gyanútalan, vidéki öregasszony létemre, és eszembe jutott ama pár évvel ezelőtti hysteria a Holdtelkek vásárlása környül. Húszezer forintokért már takaros kis birtokhoz lehetett jutni, és én ki is néztem magamnak az égi kataszterből a Nyugalom tengerének partján egy kisded dombot, és elképzeltem az érzeményt, mely elfoghatna, valahányszor felnéznék a Holdra. Átéltem a birtokolás páratlan érzését, mely attól támad, hogy van a végtelen űrnek egy darabkája, mely az enyém, ahol otthon vagyok. Egy talpalatnyi hold, s mint ama régi időkben élt tudós a fix pontjával, ennek segedelmével én is kimozdíthatnám sarkiból a világot.
A telekből nem lett semmi, a pénz éppen másra kellett, és azolta mindig sajnálkozva nézem a Nyugalom tengerének fényes partjait: megint elveszítettem valamit, mi enyém sem vala.
Ezeket gondoltam, elolvasván elejét a hírnek, ám a cikk további részei hamar beláttatták vélem, hogy a spanyol asszonyságot nem ily romantikus eszmények ösztökélték, hanem csupán az érdek. Már kész pénzügyi tervezettel lépett a közjegyző irodájába, melyben kiszámolva minden, hogyan szed majd árendát a napmeleg után, a harácsból kinek, mi célra juttatna, és hány percentet tartana meg magának, mely busás jövedelemből bőséggel jutna minden ivadékának.
Öcsémuram, ne higgye Ked, hogy bolond vagyok, s a magam ellensége. Jól tudom, hogy mi is a piacról élünk, s a régiek mondását is ismérem, tudniillik, hogy pénz beszél, kutya ugat, mégis mélyen elszomorodék, hogy ezen asszonyság még álmaiban is csupán a haszont nézi, s nem azon nemes ideát, hogy ha övé leend a bőségnek e kifogyhatatlan szaruja, ahonnét minden jó jő - a gyümölcs, a búza, fény és szalma -, ezentúl tőle kapja mindezt a világ.
Reménylem, Ked azért jól van a létező világok legjobbikában, és gondol néha rám is, morgolódó,
öreg Nénjére
Jámborné Balog Tünde írásai a blogon | Jámborné Balog Tünde írásai a Liget folyóiratban
