A világ tele van csodákkal, a csoda úgyszólván hozzátartozik mai életünkhöz, hiszen annyiféle, ellenőrizhetetlen pletyka kering az Univerzumról, a szubatomikus részecskék újabb csínytevéseiről, hogy az ember csak kapkodja a fejét – mindezek ellenére tegnap délutánig Sherlock Holmes-józanul és Carl Sagan-i szkepticizmussal viszonyultam a kérdéshez (utóbbi szerint nyitottnak kell lenni ugyan, de nem annyira, hogy kiessen az agyunk), és mereven elutasítottam a gabonakörök létezését, sőt, abban se nagyon hittem, hogy egy szép napon a fürdőszobai csempéről Jézus Krisztus mosolyog rám.
De – hogy a mindenkori szóhasználattal éljek – láss csodát, tegnap délután megtört a jég.
Jó (vagy rossz) szokásom szerint szörföztem a világhálón, hogy kedvemre való, tudatsimogató hullámra akadjak: már immúnisan siklottam a politikai és környezeti katasztrófák cápái között, és úgyszólván tudomást se vettem a bulvárhírek sziklazátonyairól, amikor fáradó tekintetem egy szóba ütközött. Gondolatolvashow – ugyan, mi a manó lehet ez, gondoltam, nosza, klikkeljünk. Fogalmam sem volt, mi vár rám, ahogyan a kisgyereknek is csupán homályos elképzelései vannak az elvarázsolt kastélyról; meggondolatlanságomat lankadó éberségem és örökifjú kíváncsiságom indokolta.

A feladat roppant egyszerű volt. Előbb gondolnom kellett egy számot 1 és 10 között, majd megszoroznom kilenccel, és ugyanazzal a lendülettel a két számjegyet össze kellett adnom, majd levonnom belőle ötöt. Ezen a ponton csaknem feladtam, ám a cím nem hagyott nyugton. A bevezető szöveg is azt ígérte, hogy itt olvasnak majd a gondolataimban legyen! Olvasgassunk együtt!
Az eredményül kapott szám (jelesül: a négy) az abécé negyedik betűjével volt azonos. És innentől vált a játék izgalmassá. Egy európai országot kértek tőlem, amely D-vel kezdődik: Dánia. Az ország harmadik betűjével egy színt: narancssárga, remek. Befejezésül a szín harmadik betűjével egy négylábú, emlős állatot; mi más lehetne, mint a róka? Elégedett voltam a teljesítményemmel, és várakozó álláspontra helyezkedtem. A következő enter leütése után a gép megkérdezte: „Felkészültél?”. Fel, bizony. Az ország, így a gép: Dánia. A szín, így a gép: narancssárga. Az állat, így a gép: róka.
Paffá váltam. A világ, amely az utóbbi időben fekete-fehér síkok unalmas hálózatává egyszerűsödött, lassanként átszíneződött. Néhány percbe telt, mire felocsúdtam – akkor szóltam a feleségemnek, nézd csak, milyen érdekes, nem próbálnád meg te is? Egy árva szóval se említettem, nekem mi jött ki, újra vártam – kissé idegesen, mit hoz az új próba –, miként a régiek vártak a titokzatos hatalmak kinyilatkoztatásaira. Dánia, narancssárga, róka, így a gép – de a feleségem is. Hát lehetséges? Ha ez megtörténhetett, megtörténhet bármi más is – holnaptól új fejezet nyílik az emberiség történelemkönyvében; a rák gyógyítható lesz, a Marson jó minőségű vízre lelnek, az összes nukleáris fegyvert elhantolják egy gigászi atomtemetőben… ekkor bejött a kisebbik fiam.
Egy pillantást vetett a monitorra, és már mondta is: „Ja, ez? Ezt ismerem. Mindig 4 jön ki. És az emberek mindig ugyanazokra a dolgokra gondolnak. Jó, mi?” Azzal eltávozott.
Másnap reggel, a szakállfazon-igazítás kellős közepén (hunyorogva a spotlámpa holtember-fényétől) a fürdőszobai csempére meredtem – szerettem volna, ha nem is maga Jézus Krisztus, de valaki rám mosolyog. Elvégre nyitottnak kell lenni, ha nem is nagyon. 

(fotó | Stéphane Giner)

Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban