CSOPORTKÉPEK

A német birodalmat idegenkedve szemlélő Jacob Burckhardt, svájci kultúrtörténész 1889 nyarán barátjához írott prófetikus levelében kifejti, hogy a kép, miszerint a régi Európát lerohanják majd a szörnyű leegyszerűsítők (terribles simplificateurs), nem épp kellemes látvány. Hozzáfűzi, hogy nemegyszer már testi valójukban is látja maga előtt az effajta fickókat.
A modern kor propaganda vezérelte tömegtársadalmainak rémképén a szónokként ágáló demagógok a leglátványosabb motívumok. A szörnyű leegyszerűsítéseknek azonban vannak kevésbé rikító, de legalább ennyire veszélyes formái is. John Michael Greer The Archdruid Report nevű blogján közzétett A pénz metafizikája című írásában fontos összefüggésre hívja fel a figyelmet. Ha a különféle vagyonok összemérésére szolgáló pénz, mely mindent egyetlen mennyiségi skálán tesz kifejezhetővé, szemléletünk alapjává lesz, az a minőségi különbségek elroncsolásával olyan súlyos információvesztést okoz, amely szükségképp az általa irányított társadalmi rend pusztulását okozza.

Oldjuk fel némi vízben ezt a koncentrátumot! A pénz kibocsátását ellenőrző finánctőke a monopóliumok korában végképp az ipari tőke fölé kerekedett. A maga absztrakt közegében nagyságrendekkel gyorsabban mozgott, mint a hatalmába kerített fizikai gazdaság. A két világ látványos eltávolodásának köszönhető a mai helyzet: a pénztőke abszurditásba hajló teljes önkénye, melyet még most sem illik észrevenni. A kapitalizmus közgazdaságtanából éppúgy hiányzik a gazdaság (a felelős gazdálkodáshoz szükséges tágabb tudás), mint a köz (a közérdek kérdése) – marad tehát: a tan, korunk, a kétezres évek ideológus „szakértőinek” szent és sérthetetlen teológiája. Van itt minden: ájtatos deklamálás, borivók vizet prédikálása, szent hittől tüzes szónoklatok és kiközösítés. De legyen valaki monetarista vagy keynesiánus, a közgazdaságtan késhegyre menő vitáiban soha nem tudja meggyőzni a másikat végsősoron bizonyíthatatlan állításairól, mert maga a vita is csupán a szavakat és fogalmakat fegyverként forgató érdekek egymásnak döndülése a mennyiségi gondolkodás csataterén.
A minőségek kiküszöbölésének tragikus következményeit jól példázza egy elsőre meggyőzőnek tűnő, lineáris logikát követő, s igen megnyugtató gondolatmenet. A könnyen és gazdaságosan kitermelhető kőolaj mennyiségének megcsappanásával e termékek piaci ára emelkedni fog. Ez egyfelől kedvez majd az energiatakarékosabb megoldásoknak, másfelől fokozatosan gazdaságossá teszi az addig egzotikumnak számító alternatív energiaforrásokat. Nem meglepő, hogy a közgazdasági gondolkodás magabiztosan átlép saját határain. A mennyiségi szemlélet éppoly valóságosnak tekinti a semmiből tetszés szerint előállított pénzt, mint az értük forgalmazott fizikai javakat. Aki ebben hisz, az még akkor is a növekedés számaira mutogat, mikor örökkön emelkedő grafikonjai már csak fiktív értékhordozókat és követeléseket ábrázolnak, a fizikai gazdaság pedig rég megindult a hanyatlás lejtőjén. Az absztrakciókat és a valóságos javakat a bankárkaszt természetesen nem csőlátása miatt tartja egyenértékűnek, hanem mert ez az ideológiai tétel alapozza meg a mechanizmust, amely a fizikai javak, a termelési rendszerek és a politikai szféra feletti ellenőrzést is a legnagyobb pénztulajdonosokhoz csoportosítja át.
A pénz virtualitásában lebegve akár az is hihető, hogy a piaci automatizmusok majd megoldják az energetikai válságot. Ám az egyes energiahordozók minőségi különbsége miatt cseppet sem magától értetődő és automatikus az alkalmazkodás a fogyatkozó készletekhez. A több földrészt behálózó, a nagy energiasűrűségű kőolajra alapozott infrastruktúra szinten tartása és átépítése másféle rendszerre nemcsak drága, de rendkívül idő- és energiaigényes is. Az üzemszerű fúzió még nincs látótávolban, az olajkitermelés nem emelhető, a fizikai gazdaság visszaesése megkezdődött. A pénzügyi válság eltakarja ezeket a folyamatokat, ugyanakkor lehetőséget kínál a tönkrement emberek, vállalkozások, országok maradék fizikai javainak felvásárlására – bagóért.
Vajon miféle társadalom, s abban miféle rend alakul majd ki e szörnyű leegyszerűsítések végeredményeként?

illusztráció: Anna Margit | Bábu

A sorozat kapcsolódó részei