René Magritte | A hamis tükör
Mindent összehordanak. Az asztalt a szoba közepére
húzzák, körétolják a szúette székeket. Képeinket sorra
leakasztják a nikotinsárga falról, helyükön – először és
utoljára – megláthatjuk, milyen az igazi fehér.
Az arcuk, mint a mész. Hibátlan fogsoruk villog,
amint összeröhögnek. A bútorokra szakadt fóliát
hajítanak, kíméletlenül kezdik el a munkát.
Nem tudjuk, honnan pottyantak ide, de tekintetünk
elfelhősödik, mikor egy pillanatra megsejtjük valódi
természetüket. Fejükre régi újságokból hajtogattak
csákót, kezükre gyerekkori kesztyűnket húzták.
Többes számban beszélnek, holott a többes szám
eddig csak a miénk volt. Létráikkal felhorzsolják
a padlót, és szomorú kékre festik a mennyezetet.
Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban