HÉTKÖZNAPI RÉMREGÉNY

12. RÉSZ

Shaftesbury a Nyugati pályaudvar tériszonyos üveghomlokzata előtt leugrott az őt cipelő emberek válláról, mint aki megérkezett, és intett a hömpölygő menetnek, mintha csak búcsúzkodó, közeli hozzátartozói volnának. A tömeg azonban nem engedte.
– És velünk mi lesz? – kiáltozták mindenhonnan.
Shaftesbury elkomorult, arcára gyászfátyol hullt, úgy tűnt, sorsfordító szavak hagyják majd el az ajkát, aztán barátságosan ennyit mondott.
– Maguk menjenek inkább hajóval! – Nem várt tovább, elindult, részvétlen arccal kerülgette az embereket. Néhányan azonban a nyomába szegődtek, s még mielőtt eltűnhetett volna, feltartóztatták.
– Mi önnel tartunk! – Egyikük még bizonytalanul hozzátette: mindhalálig…
Shaftesbury közelebb intette őket, úgy látszott, bizalmasan akar közölni valamit.

– Értsék meg, ez nem olyan egyszerű… nem olyan egyszerű… – Szétnézett, hátha lát valamit, ami nem olyan egyszerű. Tekintete egy betört pénztárablakon állapodott meg. – Meg kell védeni a jogállamiságot…
„Helyes” suttogták visszafojtott indulattal a többiek, és lőfegyvereket, vasdorongokat húztak elő, a leglelkesebb rátiport a szomszédja lábára. Shaftesbury erre tett egy bizonytalan mozdulatot, amit többféleképpen is lehetett értelmezni. Talán meg akarja törölni az orrát, vagy taxiért int, vagy a lábára tiportak. Még jobban lehalkította a hangját.
– Az alkotmányosság, a jogállamiság, a közös európai értékek, sőt, az euro-atlanti szövetségi rendszer és a Valutaalap is megköveteli tőlünk, tőlem hogy … menetjegyet váltsak, még ha csak másodosztályút is! És akkor is, ha tudjuk, a sor sosem rövid.
Ennek hallatán egy nő sírva fakadt. „Micsoda ember!” – sóhajtotta. „Jegyet vesz. Talán metrón jár.” Ez rögtön továbbterjedt, de úgy, hogy „csellón jár”, amit nem értettek, ám Shaftesbury-t tökéletesen alkalmasnak látták mégoly érthetetlen dolgok véghezvitelére is. Ő kihasználva az újabb bizonytalankodást, tovább lépett, pár méter után azonban egy férfi megint megállította.
– Mit mondott nekik?
– Hideg körömpörkölt, langyos sör – súgta bizalmasan.
– Ez jelszó?
– Nem, reggeli.
– Értem – mondta elgondolkozva a férfi, és pár napig ezután nyers kölesen élt.

A pályaudvaron hatalmas tömeg kavargott, a délelőtti félhomályban éles mesterséges fények villództak, a hangosbeszélő vonatok indulásáról és érkezéséről adott hírt. Furcsa porlepte pályaudvar a Nyugati, van benne valami békés kiegyezés a lehetetlen jelennel. Érzékelhetetlen az elutazás izgalma, a megérkezés öröme. Shaftesbury tehát a jegypénztárak felé tolakodott, jóllehet első szándéka az volt, hogy eltűnik a tömegben. Mire a sort végig állta, és a pénztárablakhoz ért, már csak egy kérdést szeretett volna feltenni. Azt remélte, elegendő, ha megbizonyosodik, hogy nem indul 16 óra 30 perckor vonat a 12-es vágányról. Hogy hová nem indul, az már mindegy is. A pénztárban ülő puhán kerekded arcú nő mintha az előző pillanatban fejezte volna be a sírást, szeretetteljes kétségbeeséssel nézett rá, s ő nem mert előállni a kérdésével. Némi töprengés után halkan ezt suttogta a recsegő mikrofonba.
– Győrbe kérnék egy teljes árút! – Pénzt csúsztatott a forgó fémtálkába, de mielőtt átvehette volna a jegyét, karjánál fogva (a jegyet átvenni akaró karjánál fogva) odébb ráncigálták pár méterrel. Cherbury lihegett az arcába.
– Megvan, érted, megvan!
– Mi? A táska?
– Nem, dehogyis. Toland. – És az összekarcolt óriáshamutartó, azaz a váróterem hozzájuk legközelebb eső sarkában ácsorgó kalauzruhás kalauzra mutatott, aki a falat támasztotta, mint egy rosszul elnyomott cigaretta.
– De hisz ez nem ő.
– Nem, persze, ez egy másik Toland.
– Nem hasonlít.
– Kiköpött Toland, csak éppen a külseje más. Nézd a körmét, pont úgy rágja le. Tudod, mi van a zsebében? Egy radír. És pont úgy, ahogy Toland, grafitceruzával szemet és szájat rajzolt rá. A hátgerincére kígyó van tetoválva, és cérnametéltből készíti a mákos tésztát. Azt mondja, gyakorlatilag sosem fázik és… és ha megszólal...
Cherbury intett a megilletődötten várakozó kalauznak, aki erre összeszedte a bátorságát, és kieresztette a hangját . Shaftesbury összerezzent.
– Hát, van benne valami, de először is, tűnjünk el innen.

A rémregény kapcsolódó részei