Rómában esni fog – állítják egybehangzóan az internetes időjárásjelentők, márpedig ők csak tudják, hiszen műholdjaik rezzenetlen, vigyázó szemén tükröződik minden kósza felhő, légörvény, talán minden egyes esőcsepp is, ami a Város fölébe ér. Rómában holnaptól esik – így a verdikt, márpedig én épp oda készülök: Délre, az örök csizmaszárra, ahol még sohasem jártam.

Nem is tudom Rómát esőben magam elé képzelni: a belső képernyő makacsul napfényben, porban, délszaki fenyők tűlevelei közt vibráló kupolákat vetít elém, hűvös sikátorokat, öreg kutakat. Semmit sem tudok az élő, esőverte Rómáról; csak azt a méltóságteljes antik és keresztény panoptikumot ismerem valamelyest, amit a könyvek mutattak diákkorom óta. Nekem Aquincum jelentette Rómát, ahová apám vitt el régen, egy-egy szombat délelőtt. És a félig-kihantolt ókori villa a balatonudvari fennsíkon, málló falaival, és a kövek alól előkerült színes üvegtörmelékkel, kopott garasokkal: a romoktól nézve olyan kéken fénylett a tó, mint a Tyrrén-tenger. Most pedig itt, a messzi északi limesen süt zavartalanul a nap a rozsdás kertekre, itt járnak nagykabát nélkül, felöltőben az emberek, Rómában pedig, ha hihetek a digitális szibilláknak, holnaptól esik. Mihez kezd velem a novemberi Róma? Magához enged-e vajon? Ott fogok ázni a Capitoliumon és a Spanyol lépcsőn, a Piazza Navonán együtt a Bernini-kutakkal, tócsákat kerülgetek a Szent Péter-téren, és lemegyek megszáradni a katakombákba. A város, úgy hiszem, egy cseppet sem lesz se fotogén, se könyvszerű. Hamar sötétedik. A novemberi rómaiak alighanem csak annyira derűsek, mint a novemberi pestiek. Ha esik, ők is áznak, de őket még az sem vigasztalja, hogy adott esetben Colosseummal együtt áznak. Ha az előrejelzésnek hinni lehet, az eső lemossa majd a patinát, és életre kelti a várost – megszabadulok a píneák lombján áttetsző, napfény és por fedte Róma kísértetétől, és ez is olyan hely lesz, akár a többi.

Nacsinák Gergely András írásai a blogon | Nacsinák Gergely András írásai a Liget folyóiratban