fotó | Hórusz Archívum
Szeretem a haszontalan könyveket. Amelyek nem akarnak kioktatni semmire, nem várnak el semmit, nincs szándékukban botrányt kelteni, sem a világot megzabolázni vagy felforgatni, de még csak szórakoztatni sem. Amikre voltaképp semmi szükségem, és egy cseppet sem vagyok biztos benne, hogy bárkinek is lenne. A könyvesboltokban vagy a könyvtárban, ahol találkozom velük, azonnal leküzdhetetlen viszketést érzek, hogy hazavigyem őket. Ott volt például egy könyv a kemencerakásról. Mikor fogok én kemencét rakni? Egy másik a századfordulós bordélyvilágról. Egy a bibliai numizmatikáról. És találtam egy albumot, aminek a címe az volt, hogy „Az olvasó nők veszélyesek”. Ezt gondolkodás nélkül azonnal kikölcsönöztem és hazavittem.
Másfélszáz oldalán folyóiratot, regényt, imakönyvet vagy képes újságot a kezükben tartó lányok, nők, és asszonyok portréit tartalmazza, a reneszánsztól a huszadik századi festészetig. Néhány fotó is van benne. Kertekben, cselédszobákban, barokk budoárban, pamlagon, karszékben, erdőszélen, padon, pázsiton elnyúlva, drapériák között, meztelenül, nyakig begombolkozva és minden elképzelhető variációban olvasó, merengő, lapozgató nők. És érdekes, egytől-egyig gyönyörűek. Még Marilyn Monroe is benne van, amint Joyce Ulyssesét olvassa. (Egy kutató éveket töltött azzal, hogy kiderítse, csakugyan olvasta-e a férfiak bálványa az irodalmi bálványt, vagy csak hatásosan pózolt a kamerának a kontraszt kedvéért.)
A szigorú arcú német hölgy, aki a kötetet összeállította, az egyetlen, aki nem szép benne; tömött könyvespolc előtt fotóztatta magát, és pillantásához méltó előszót írt. Ebben kifejti, hogy a férfiak nem szeretik az olvasó nőket, tartanak is tőlük, mert az olvasó nő öntudatra ébred, felszabadul az elnyomás alól, s ezért Frauen die lesen, sind gefärlich. Sajnos, képtelen vagyok nem keresni összefüggést a hölgy portréja és a véleménye közt, noha belátom, ez némiképp igazságtalan. De a hosszú és határozott elvek mentén kiállított előszó is az, mert saját tapasztalatom alapján a férfiak igenis szeretik az olvasó nőket, már csak ezért is festették le őket több százszor. Aztán meg azért, hogy rájöjjenek ennek a furcsa párosnak a titkára: mert nő és könyv együttesében mindig van számunkra valami misztikus. Nem mintha nem illenének össze, éppen ellenkezőleg. A költészet ugyanúgy valami birtokbavehetetlen, vonzó, bosszantó és megmagyarázhatatlan, mint az asszonyok, és ezzel a megfoghatatlan valamivel szemben mi örökké kudarcra leszünk ítélve. Már csak ezért is kell nekünk mind a kettő. A csukott kötetek és a nők egymás tükrei. Ismerek férfiakat, akik ha tehetnék, könyvekkel hálnának, és olyanokat is, akik szenvedélyesen olvasnak nőket. Amikor pedig könyv és nő együtt van, a titok hatványozódik. Továbbá a könyv a női kézben valamiképp ékszerré is válik, és sokszor láttam, hogy egy kopottas Dosztojevszkij jobbat tesz majdnem minden rúzsnál és szemfestéknél.
Az olvasó nők kétségkívül veszélyesek, ez egybevág tapasztalatommal, de nem azért, mert emancipálódtak, hanem mert szépek. Az embert egyszerre sebzik meg a szépség és az intellektus felől, éppúgy, mint a jó írók. Nagy a kísértés, hogy most osztályozásba kezdjek, lírai, epikus, enciklopédikus és kódexjellegű nőket különböztetve meg, de az ilyesmi sehová sem vezet; úgyis csak az számít, mennyire tépik fel a szemünket takaró vastag lepleket, és mint szembesítenek az illékony valósággal. Akkor aztán kitörölhetetlen nyomot hagynak a lelken, ami néha sajdul egyet, mint a régi sérülések.
Tehát az olvasó nők az igazán veszélyesek. Tudják a titkot, és nem árulhatják el, mivelhogy ők maguk a titok: a kibetűzhetetlen szöveg, a keresett rím. A könyvtárban olvasó nők pedig minden másnál veszélyesebbek, már csak a számarányok miatt is. Bizonyos időszakokban csaknem reménytelen könyvtárba járni és ott becsületesen olvasni, az ember jobban teszi, ha berendeli a kívánt köteteket és hazasiet velük. Már Szerb Antal is elmélkedett arról, vajon ildomos-e szép nőket a könyvtárba engedni, de ezt olyan elegáns ártatlansággal tette, hogy senkinek eszébe nem jutna ordas hímsovinizmussal vádolni. A könyvtárakban olvasó szép nők tehát a legveszélyesebbek, mert kíváncsivá teszik az könyvtárban olvasni próbáló férfiakat ezzel a dupla zárkózottsággal, ezzel a feloldhatatlan kettős misztériummal, a lapok és az arc tükörjátékával. Amikor egy nő elmélyülten olvas, okvetlenül megszépül, éppen mert nem akar szép lenni, a világot ráncba szedni vagy felforgatni, még csak szórakoztatni sem. A szép nőktől pedig az ember amúgy sem akar semmit, hacsak nem fellapozni őket egy pillanatra, mint egy színes albumot vagy verseskönyvet, hogy aztán gondosan és belül reszketve tegye vissza oda, ahonnét elvette. Ugyanúgy nem akar tőlük semmit, mint a haszontalan, de mindennél vonzóbb könyvektől, amik csikóskályhákról és a judeai pénzekről szólnak, s amelyek a szabadságot jelentik: kilépést a hasznos tudás mókuskerekéből. Igazán nem tehetek róla, de mindennél jobban szeretem a haszontalan, érdek nélkül is tetsző könyveket.
Nacsinák Gergely András írásai a blogon | Nacsinák Gergely András írásai a Liget folyóiratban
