2. RÉSZ
Shaftesbury szétnézett a lakásban. Észrevette, hogy hiányzik a gyertyatartó és a kihúzhatós műanyag pohár, a fali szőttesek helyén fehér foltok éktelenkednek. Eddig rendben is volna – gondolta mohón. A lemezjátszó tetejét felemelte: vastagon állt rajta a por. Helyes, lemezeket sem hallgatunk ma. Eltűntek az üres gyógyszeres dobozok, a fáslik. A katamarán árboccsúcsát nem ellenőrizte, ebben biztos volt. Tehát minden rendben. Úgy, ahogy hagytam. Kiment a konyhába, kiemelte a sütőből a fasírozottat és felfalta a maradékot. Máskor jobb – piszkálgatta a foga közé szorult húscafatokat.
Az előszobában hosszasan nézegette magát a tükörben. Erőteljes testfelépítésű, kissé pocakos férfi. Túl bő, szürke vászonnadrágját meztelen felsőtestére tapadó szíj tartotta. Megmozgatta lábujjait a cipőben, grimaszolt. Mindent összevetve elégedett volt a külsejével. Fütyörészve lépett a telefonhoz, a postaláda kulcsát áttette a készülék másik oldalára és tárcsázott.
– Maga az, Cherbury?
– Miért, nem engem hívott?
– A hangja megváltozott, mióta nem beszéltünk.
– Igen, engem a magáéra emlékeztet.
– Engem is.
– Tehát semmi baj.
– Nem szokott.
Shaftesbury megtudta, amit akart, letette a kagylót, és visszament a konyhába. A csukott ablakon keresztül is jól hallatszottak a Haller utcában dolgozó óriásdaruk. A hűtőszekrényhez lépett, hogy kivegyen egy üveg sört, de olyan ügyetlenül nyitotta az ajtót, hogy egy összefagyott férfi esett ki a földre.
Shaftesbury a homlokát ráncolta, először mióta megérkezett. Visszament a telefonhoz, ugyanazt a számot tárcsázta. Cherbury idegesen szólt bele.
– Mit akar már megint?!
– Toland kiesett a hűtőből.
– Az baj.
– De még mekkora.
– Értesítem a többieket, maga pedig tűnjön el onnan, Shaftesbury, de azonnal.
– Ahogy mindig.
Shaftesburynek nem sok ideje maradt, lázasan gondolkodott, majd gyorsan letörölte a tükörről a foltot, kiemelte a hűtőből a sört, hátizsákjába csúsztatta – és elrohant. A Haller utca felé indult a kihalt városban. Bolingbroke most azt hiszi, vesztettünk, de ott van még Tindal. Rajta sok múlhat. Pusztán attól, hogy eszébe jutott Tindal, megnyugodott. Mégsem kanyarodott be a Haller utcába, visszafordult, és a ház előtt leült egy padra. Megigazította a hózentrógerét. Féloldalt a könyökére dőlt, a lábát is felhúzta a padra. Egyik kezével a szakállába túrt, másikkal félig elszívott cigarettát morzsolgatott. Hát jó, várjuk meg Tindalt.
