irodalom | ökológia | társadalom | filozófia

Liget Műhely - szellemi üzem

  • Hon a hazában
  • Pályázatok
  • E-könyvek
  • Tényfékező
  • Próza
  • Vers

Liget Műhely - szellemi üzem

  • Hon a hazában
  • Pályázatok
  • E-könyvek
  • Tényfékező
  • Próza
  • Vers

Horgas Béla – NEM SEMMI MESÉK [6]

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2013. november 21. - Ligetlakó

20131120_hb1.jpg


JAJ

Jaj,
ajjaj,
az a baj,
hogy a „J”,
ha egyszer jaj-
gatni kezd az ember,
vagy a szél vagy bármi
némi-nemű más,
mintha már
nem is
le
het-
ne
le-   
meg-
állni,
mert a saját súlya, az állati
viszi le, húzza össze, nyomja szét és be-ki, át,
cibálja, löki bele, le a vaksi mélybe a jajgatót,
taszigálja
a tahót és
az angyali
érzékekkel
megvertet
egyaránt, hát kérdezem:
a „J”,
a jó meg a kéj
elején-végén hangzó  
ugyanaz,
mint a jajgató?

KÖZÉPEN

Két szélső közt
középsőnek
lenni komoly szerep,
s a „K”
tettekre buzdít,
ez is lehetsz meg az is.
két rész egy egész,
hajlé
kony
összekötő,
tiéd a hajtóerő.
Középen éppen:
ma könnyű.
Ha
kétfelől fedeznek,
nem kell nézned
sem erre, sem arra,
csak előre,
hamar elérsz a
legelőre,
megnyered
a versenyt.
Minden módon,
áron boldogulhatsz,
mert jó alkusz vagy,
ide is, oda is hajlasz
mintegy,
neked minden mindegy,
nem kérded, mi az.


20131120_hb2.jpg


ELEM

Elemi elem,
s ahogy megemelem,
lehetőség az „L” talán,
hogy
megérintsek legalább
valamit
a semmivel szemben,
s mert szabad vagyok ezen a szinten
és ebben a körben,
megteszem –
máris tenném-venném, vinném,
 a konkrét nevét
ritmusba raknám, rímbe szedném,
 megszületne,
sor alá sor
gördülne
középre
zárva,
kibújna a tojásból,
 a körülírásból
megírás
lenne, lehetne,
láthatóan,
olvashatóan
valóra válna
a
lehetőség
halála.

az illusztráció a szerző festménye  |  horgas.org

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!
vers sorozat festmény létezés horgas béla nem semmi mesék

Ajánlott bejegyzések:

  • Birtalan Ferenc – PRONTO Birtalan Ferenc – PRONTO
  • e-könyv | W. Shakespeare – MACBETH | Kállay Géza fordítása [2014] e-könyv | W. Shakespeare – MACBETH | Kállay Géza fordítása [2014]
  • Z. Karvalics László – A LJUBARSZKIJ-VÁDBESZÉD Z. Karvalics László – A LJUBARSZKIJ-VÁDBESZÉD
  • Hon a hazában | Gulyás Pál – ISTEN KÖVETJE Hon a hazában | Gulyás Pál – ISTEN KÖVETJE
  • Kállay Kotász Zoltán – PIROS DURCHMARS Kállay Kotász Zoltán – PIROS DURCHMARS

A bejegyzés trackback címe:

https://ligetmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr735647801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

ligetmuhely.com | ONLINE FOLYÓIRAT

300x330-blog-ajanlo.jpg

Ajánló

  1. Nacsinák Gergely András – AKHILLEUSZ PAJZSA, AVAGY A KÉPTELEN REKONSTRUÁLÁSA
  2. e-könyv | W. Shakespeare – MACBETH | Kállay Géza fordítása [2014]
  3. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – ROSSZ GYEREK | alkotói pályázat
  4. Victor András – PAKSI ÖKOLÓGIA
  5. pályázat | MÁS TÉRBEN
  6. ELHUNYT R. VÁRKONYI ÁGNES
  7. pályázat | ESSZÉPÁLYÁZAT
  8. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – HÁRMASÚT | alkotói pályázat
  9. pályázat | SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat – ARANYESŐ ÉS SZURKOS ÜST | alkotói pályázat
  10. pályázat | SÖTÉTBEN A HANGOK

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

LIGET e-könyvek

Belépés

Liget Műhely

A Liget folyóirat szellemi köréhez tartozó gondolkodók írásai különböző műfajokban. irodalom | ökológia | társadalom | filozófia

Linkblog

  • 1. Liget - a folyóirat online változata
  • 2. Szitakötő - a kíváncsi gyerekek lapja
  • 3. Levendel - gyűjtemény
  • 4. Kieselbach - galéria
  • 5. Gráfium - grafikai stúdió

Friss hozzászólások

  • Warga Marcell: Szép. (2019.12.01. 23:12) Varga Dániel - MÁSKÉNT UGYANAZ
  • Flórián Miléna: Ez jó volt... :) (2016.12.14. 20:06) Németh Bálint - KONYHANYELV
  • csd79: @Ligetlakó: Köszönöm! (2015.02.05. 10:15) pályázat | ESSZÉPÁLYÁZAT
  • KozáknéZsuzsa: Nagyon tetszik! (2015.01.02. 10:16) Birtalan Ferenc – PRONTO
  • Krisztina Szalay: Csodálatos tanárunk volt. A "jelentékeny, eredeti gondolkodó, megbízható tudós" jellemzést fájóan... (2014.12.15. 13:03) ELHUNYT R. VÁRKONYI ÁGNES

Naptár

július 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Rovatok

  • átellenből (4)
  • befejezni (2)
  • csoportképek (6)
  • elképzelem (8)
  • e könyv (28)
  • fény antológia (15)
  • festők (3)
  • földhözragadt fohászok (9)
  • folyóirat (1)
  • gömbhagyma (2)
  • görög (6)
  • hagymalevelek (36)
  • hon antológia (7)
  • idillia (3)
  • kavics (5)
  • könyvek (8)
  • kóroda (18)
  • menekültek (10)
  • nem semmi mesék (12)
  • orákulum (3)
  • pályázat (23)
  • rádió (3)
  • rémregény (17)
  • retro (90)
  • ringlispíl (16)
  • számvetés (10)
  • színek (10)
  • tényfékező (3)
  • test antológia (11)
  • törvényszerű (3)
  • tulp doktor (3)
  • véletlen helyek (3)
  • víz antológia (11)
  • wpp (9)

Címkék

1990 (5) 1992 (5) 1993 (5) 1994 (5) 1998 (6) 1999 (5) 2002 (6) 2004 (6) 2005 (5) 2006 (9) 2013 (9) 2014 (10) abszurd (290) ács irén (9) ács józsef (32) alkotó (7) állat (5) álom (12) ausztrália (5) balassa péter (6) bálint endre (27) barcsay jenő (11) beney zsuzsa (5) bene zoltán (5) bevándorlók (11) bevandorlok mellettunk (10) bíró zsuzsa (5) birtalan ferenc (14) budapest (7) búth emília (23) cigány (7) csengery kristóf (30) csillagok (5) csoportképek (6) egészségügy (27) éjszaka (5) elképzelem (8) ember (7) eső (5) esszé (5) ételek (8) e book (28) e könyv (28) fák (9) fecske csaba (9) fenyő ervin (14) fény antológia (15) férfiak (6) festmény (239) földhözragadt fohászok (9) folyóirat (15) gazdaság (26) géher istván (16) görög (6) görögország (5) gyerek (21) háború (6) hagymalevelek (36) hajléktalan (17) halál (32) handi péter (35) hatalom (5) hon antológia (9) hon a hazában (7) horgas béla (112) horgas judit (21) hórusz (8) idő (9) időjárás (13) internet (5) irodalom (9) iskola (8) ismeretterjesztő (7) jámborné balog tünde (40) játék (21) józsef attila (6) kállay géza (15) kállay kotász zoltán (12) kámán balázs (5) karácsony (5) kavics (6) kérdés (8) kert (8) kína (5) kókai jános (7) kommunikáció (53) konok péter (8) könyv (33) könyvek (12) kórház (20) kóroda (18) közlekedés (8) közösség (123) kutas józsef (52) kutya (5) lackfi jános (10) lányi andrás (6) létezés (175) levendel júlia (44) liget (119) liget szépe (5) manipuláció (5) márton lászló (6) mattis teutsch jános (6) média (5) menekültek (11) mese (11) mesterházi márton (20) muskovics marianna (6) nacsinák gergely andrás (61) nagy andrás (5) németh bálint (23) nem semmi mesék (12) nők (9) oktatás (11) olvasás (6) öregedés (11) ország lili (11) orvos (21) ősz (9) pályázat (23) petrik iván (23) polgár teréz eszter (7) politika (58) propaganda (14) próza (453) publicisztika (5) rába györgy (8) rasszizmus (5) reményi tibor (11) rémregény (17) rené margit (6) retro (95) richard quandt (25) ringlispíl (16) róma (5) roma (8) r várkonyi ágnes (6) shakespeare (7) sorozat (428) számvetés (10) színek (11) színház (8) szitakötő (17) szobor (8) szőnyi istván (7) tábor (6) tandori dezső (5) tárgyak (5) társadalom (15) tavasz (9) tényfékező (7) természet (81) test antológia (11) történelem (25) ünnep (5) utazás (17) vajda lajos (6) vallás (10) vers (288) victor andrás (8) video (17) villamos (7) vivian maier (9) víz antológia (11) vörös istván (7) world press photo (9) wpp (9) youtube (14) z karvalics lászló (22) Címkefelhő

e-könyv | BOOK&walk

Keresés

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2023. 25. hét (1)
  • 2015. 0. hét (2)
  • 2014. 51. hét (1)
  • 2014. 50. hét (2)
  • 2014. 49. hét (3)
  • 2014. 48. hét (1)
  • 2014. 47. hét (2)
  • 2014. 46. hét (3)
  • 2014. 45. hét (2)
  • 2014. 44. hét (2)
  • 2014. 43. hét (3)
  • 2014. 42. hét (3)
  • Tovább...
süti beállítások módosítása
Dashboard