montázs Fecske Csaba soraiból

sehol egy teremtett lélek
sehol egy köhintés egy káromkodás
mint a palánk mögé leső kisgyerek
fontolgatja visszaforduljon-e
gyűrött mosolyt cipel magában
és fölcserélt sérelmeket
ha erre tévedne ha itt járna
a sárga távolsági busz
légypiszkos ablakán kinézve látná a házat
ott ül apjával kint az udvaron
a kecskelábú asztal mellett a gesztenyék alatt

mosolyog a délutáni víz a tóban
félbemaradt rigófütty fut utána
valahonnét egy régi nyárból
a kiégett füvön hempereg
s íme itt van a Bódva és a holtág
szorításában a villámsújtotta csonka nyárfa
meztelen szél veti magát a folyóba
érzelgős kolompszó horzsolja föl a levegőt
vak kövek nyöszörögnek
hámlik a vakolat
a falon végigcsorog a hold verítéke
mennyi elhasznált öröm
olyan sok mindennel fölhagyott már
nem megy hát barackot lopni sem
elalvó lámpák álma most a fény
a mohó sötét elbánik vele
angyal árnyéka verdes a szívén
fuldoklik a csenevész patak
benne a rozsdás fű elveszett
és könnyet gyűjtöget aszályos időkre
a korrupt emlékezet

kép: Szőnyi István | ZEBEGÉNY