Liget 2003/3 | Handi Péter - A GOMB
A Rossz és a Jó cselekedet egyaránt indulatból ered - morfondírozom mostanság -, s gyakran mellőzi a fontolgató Észt. A közelmúltban hallottam pszichológus barátomtól a nagy kísérleti kérdést: vajon megnyomnám-e a gombot melbourne-i (vagy amszterdami, pécsi, nicaraguai, bukaresti stb.) szobám magányában, ha tudom, hogy ennek következtében valahol Kínában fölrobban egy mandarin - persze az aktusról senki sem tudna a földkerekségen. A válasz - ha valóságos, megválaszolható kérdés híján egyáltalán lehetséges válasz - talán valami vallomásféle önmagunknak. A bennünk mégiscsak lakozó jóság és rosszaság lakmusz-próbája.
Nemrég a párizsi metrón utaztunk A.-val. Éppen a Boulevard St Michel s a Rue Cujas sarka felé tartottunk, ahol - ugye? - „egy kissé lejt a járda”. Eme irodalmi zarándokhely fellelése jó néhány frankofil magyarnak szívügye. Emlékszem, vagy ötven éve a Madách Gimnáziumban Závodszki tanár úr külön felhívta figyelmünket a magyar verssorok francia aszfaltba ágyazott örökkévalóságára, „megnézhetitek, ha egyszer eljuttok Párizsba” - mondta, és szemüvege fölött némi sajnálkozással nézett ránk. Az ötvenes évek elején voltunk, és Párizs elérése a népi demokrácia állampolgára számára körülbelül olyan lehetőségnek számított, mint kristálytiszta forrásvizet inni a Mars bolygón.
De hát ötven év után mégiscsak eljutottunk Párizsba. Ez most már nem kunszt, legfeljebb Ausztráliából egy picikét az, mert huszonkétezer kilométer a távolság, és ott van még a légitársaságok kosztja. Nekünk azonban a Rue Cujas és a Szent Mihály út sarka továbbra is megközelíthetetlen földrajzi hely maradt.
A zsúfolt metróban mindkettőnknek feltűnt egy barátságosan ránk mosolygó asszony, s minthogy semmiféle okot nem adtunk elismerésére, a turistáknak időnként „kijáró” biztatásnak vettük a dolgot, és szerény hálával visszamosolyogtunk. Ahogy aztán a St. Michel-állomásnál felfelé mentünk a lépcsőkön, már közel az utcaszinthez A. a zsebéhez kapott, és fuldokolva közölte, hogy ellopták az erszényét. Ez eddig rendben is volna. Párizsban, ahogy hírlik, általában rendkívül ügyesek, mondhatni zseniálisak a zsebmetszők, és produkcióikkal óriási sikert is aratnak.
Az Operánál például - így a fáma - egész „nyíltan” dolgoznak, közönségük van, ráérős párizsiak műsorként figyelik, amint a honi zsebesek elképesztő trükkökkel és technikával emelik el a tájékozatlan idegen pénztárcáját - néha még udvariasan és diszkréten tapsolnak is a művésznek. Ez jutott eszembe, amint A.-val a legközelebbi rendőrőrs felé bandukoltunk, hogy bejelentsük a bűnesetet - a Rue Cujas lejtős járdájának nosztalgikus fellelése helyett. A barátságosan mosolygó asszony - most derült ki - tanúja volt zsebmetsző honfitársa előadásának, jól is szórakozott - ahelyett, hogy rendőrért kiált, vagy legalább figyelmezteti A.-t.
A megtörténtek koordináta-rendszerében - s talán ez a legfontosabb tapasztalatom - nem a „dolgát végző” zsebmetsző a sátáni Rossz, hanem a dolgát elmulasztó tanú. Ez utóbbi „dolga” ugyanis nem egyéb, mint az emlegetett gomb csábításának ellenállni. Az asszony úgy határozott, hogy felrobbantja a mandarint.
A másik megmutatkozó indulat azonban szépít a képen - de vajon helyrehozhatja-e az elkövetett gazságot? Mindenesetre két hónappal hazaérkezésünk után levelet kaptunk a párizsi „Prefecture de Police 4eme Bureau”-tól, melyben közlik, hogy valaki megtalálta A. erszényét, és „a benne lévő tárgyakkal együtt”" leadta a fenti őrsön, ott bármikor átvehető. Zsebmetszőnk tehát csak a készpénztől mentesítette az erszényt, majd a hitelkártyát, jogosítványt, egyebeket benne hagyva útszélre dobta. És most jön a Másik, aki meglátta, felemelte, és elvitte a rendőrségre. Nagy és bizonyára pátosszal teli szavak tolulnak a tudatba az emberi jóságról, az emberiség jobbik felének lelki nemességéről és önzetlenségről, holott a lényeg most is csak az, hogy egy anonimitást választó ember úgy határozott: nem nyomja meg a gombot. A mandarin egészben maradt.
fotó | 500px.com
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
