„A közfoglalkoztató a közfoglalkoztatott részére az alábbiakat köteles biztosítani: ha a munkavégzés helye és a közfoglalkoztatott lakóhelye közötti naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje a hat órát meghaladja, a munkavégzés helyétől számított 20 km-es távolságon belül az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve által kiadott engedélynek megfelelő térítésmentes elhelyezést, tisztálkodási és étkezési lehetőséget.”
2011. évi CVI. törvény
Megfagy ez a kurva kátrány, míg kiöntöm, mérgelődött Guszti bácsi, és a zakatoló gép motorjára dőlt, hogy átmelegedjen. Már harmadik hete tartott a mínusz húsz körüli hideg, és hiába magyarázták az őröknek, hogy ilyen időben lehetetlen utat javítani, a terepszínű overallba bujtatott gárdisták csak némán bámultak rájuk a fűtött őrbódék ablakán át.
Guszti bácsi tizenkét suhancot kapott, hogy az érsek házához vezető autóutat rendbe hozza, de már egy hónapja vacakoltak a munkával, mert a kegyetlen fagyban eltört az útbontó gép fúrófeje, újat meg nem kaptak. A fiúkat Zalából, Borsodból meg a Nyírségből szedték össze, egyik sem töltötte még be a tizennyolcat, és legtöbbjük el sem bírta a csákányt, amivel fel kellett volna szedni a széttöredezett betont.
Guszti bácsi káromkodott, nagyot köpött, és magához intette Ferit, aki pattanáshegektől borított arcát a munkaruhájukhoz járó vászonsálba tekerte, hogy csak a szeme látszott ki a sapka alól. Szedd fel ezt a szart, mutatott Guszti bácsi a kátrányfoltra, és a fiú szó nélkül nekilátott. A többiek tétlenül nézték, reszketve toporogtak a vékony bakancsokban és újságpapírral kitömött, egyenkék overalljuk zsebébe mélyesztették a kezüket. A legtöbbjüknek már szétrongyolódott a kesztyűje, de a tábor raktárosa hallani sem akart a pótlásról. Kilencven nap, addig talán el tudsz számolni, majd ha letelt a kilencven nap, ezt ismételgette, és gyulladt, savókék szemét egy pillanatra lehunyta, mikor cuppogva kimondta: kilencven.
Feri nem volt cigány, a tornanádaskai szegénysoron nevelkedett, és a bőrszínét leszámítva semmiben sem különbözött a többiektől: addig járta az általános iskola osztályait újra meg újra, míg be nem töltötte a tizenötöt. A környéken nem akadt munka, egyik közfoglalkoztatási programból a másikba sodródott. A hidegtől szenvedett, de itt legalább nem verték. Guszti bácsi a szomszédos Bódvalenkéről származott, ismerte a fiú anyját, és ez elég volt, hogy a többiek ne kössenek bele.
Egész délelőtt a széttöredezett kátrányt szedegették, és visszadobálták az olvasztóüstbe. Minden fordulónál más vitte a talicskát, mert amíg az üstbe hajigálták a fekete ragacsdarabokat, legalább a kezük felmelegedett. A kimondatlan szabályhoz mindenki ragaszkodott, és elég volt Guszti bácsi egyetlen pillantása, hogy a türelmetlenkedőket megfékezze. A magas, sötét bőrű férfit azért tették meg a csoport vezetőjévé, mert már harminc is elmúlt, és egyszer dolgozott pár hónapig egy útkarbantartó cégnél.
Amikor az őrt álló gárdista végre kibújt a bódéjából, és közölte, hogy ebédidő van, a csákányokat a vállukra vetve elindultak a három kilométerre felállított táborba. A zöld pányvatenger közepén állt a konyhasátor, és mire odaértek, már hosszú sor kígyózott előtte. Másoknak közelebb jutott munka, de olyan csapat is volt, amelyik az öt kilométerre fekvő tanyán vágott fát – ők csak az ebédszünetre szánt óra felére érkeztek meg, amikor a hatalmas vaskondérok aljában csak néhány krumpli- és répadarab úszott a zsírpettyes vörös lében.
Jó?, kérdezte Guszti bácsi, ahogy bádogtányérjával elhelyezkedett Feri mellett a padon. Jó, mosolygott a fiú, és lassan, megfontoltan rágta a levesből kihalászott húsdarabot. Azt mondja a Józsi, estére káposztás tésztát kapunk, szólalt meg a szemben ülő. Melyik Józsi?, élénkültek meg a fiúk, mert a káposztás tésztát szerették. Hát a Konyhás Józsi. Meg azt mondta, jött valami segélyszállítmánnyal narancs, és az is lesz. Spanyol. Az ünnep miatt, magyarázott tájékozott társuk, és mindenki elégedetten bólintott: azám, az ünnep.
Holnap már 2014-et írunk.
fotó | 500px.com
Horgas Judit írásai a blogon | Horgas Judit írásai a Liget folyóiratban
