Mintha láncon fuvintott,
ágról szakadt,
néma szappanbuborékok,
fűre koccant
könnyű kis
karácsonyi üveggömbök
volnának
a szélben borzongó,
novemberi szana-szét bóbiták…
itt is,
ott is,
emitt is,
amott is…
az udvaron, a kertben.
Lépni sem merek!
Lábujjhegyen
kerülgeti őket a fény…
Belém karol, magával húz. Hagyom.
Tény, ez itt még mindig a senki földje.
Hajnalban mínusz hat fok…
Itt vagyok túsz, mint ezek az
árnyékuk leheletfinom csipke,
dércsípte
kései (korai?)
félnótás, didergő pitypangok.
Búth Emília írásai a blogon | Búth Emília írásai a Liget folyóiratban
