Sötét, viharos éjszaka. Az eget a villámok zsákvarrótűi öltögetik. A beton aprókat pukkan, az autók csúszkálnak a nedves flaszteren, akár a jégkockák, és a neonreklámok alatt esernyők virágai bomlanak ki.

Egyszerre megszaporodik a sarkokon álló rendőrök, egyéb hivatalos (karszalagos, jól látható mellényt viselő, jelvényes) személyek és kevésbé illetékes, fontoskodó lótifutik száma; a külső kerületeket járőrautók reflektorcsóvái pásztázzák. A fokozott karhatalmi jelenlét indokolt ugyan, a sötétség leplébe burkolózó bűnözők megfékezését szolgálja, vagyis a lakosság érdekében történik – mégis épp a lakosokat ijeszti a marcona alakok felvonulása.

Kis csapat lopakodik elő egy kapualjból! Arcukat kendővel, mélyen lehúzott baseball sapkával takarják. Szervezettségük összeszokottságra és céltudatosságra vall. Nem szórakozni vágyó fiatalok vagy labdarúgó mérkőzésről hazatérő szurkolók, az biztos; nem betörőbrigád, amely, kihasználva a közelgő vihart, nagyszabású akcióra készül. Nincsenek sokan, viszont mindegyikük alaposan felpakolt. Műanyag vödreikben virágokat látni: nejlonzsákokat, ásókat, kapákat, sőt, locsolókannákat is visznek – szemlátomást alaposan felkészültek; és gondosan kerülik a rendőrök fénycsóvacsapdáit.

Tilosban járnak, és ezt tudják. Nem csupán pénzbüntetést kaphatnak, a szabálysértési eljárás során titkolni kívánt személyazonosságukra is fény derül, s a köztisztviselők számára ez azonnali elbocsátást jelenthet. Ezért lopakodnak, ezért torpannak meg minden gyanús jelre, és ezért bugyolálják papírba, rongyba az eszközöket.

Egy gazzal benőtt közpark felé tartanak, melyet több éve magára hagyott az önkormányzat, akár egy magatehetetlen beteget, hadd haldokoljon egyedül. A csapat nem rombol, nem tulajdonít el semmit. A gyomot tövestül kitépik, a szemetet tíz körmükkel kaparják össze (saját őreik éberen figyelnek a bokrok mellől), és a szabad területre illatos jácintot, orgonabokrot, napraforgót és kardvirágot ültetnek. Dolguk végeztével táblákat helyeznek el, jelezvén, hogy munkájuk nem ért véget, még visszajönnek, ha szükséges. Egyikük gyors, ügyes mozdulatokkal a megmaradt szárakból feliratot eszkábál: az öko-graffiti mindenki számára világossá teszi, kik jártak itt az éj leple alatt.

A távolból halk szirénaszó hangzik. Az őrszemek füttyentenek. A csoport futásnak ered, uzsgyi, már nincsenek sehol. Csak a virágok, a friss és fellocsolt föld és a könnyű zápor permetének illata marad utánuk – egyéb nyomot nem hagynak. Innen ismerszik meg a jó gerillaharcos.

Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban