Liget 1997/5 | Boda Zsolt - HIHETÜNK-E AZ EMBERARCÚ VÁLLALATBAN?
A vállalati és a tágabb, társadalmi kultúrának nyilvánvalóan döntő szerepe van abban, hogy milyen gazdasági döntések születnek. Ha pedig így van, akkor talán van jelentősége annak is, mit tanítanak az egyetemen, miről írnak az újságok és a szaklapok, tagja-e egy adott vállalat olyan szervezeteknek, mint mondjuk a Fenntartható Fejlődés Gazdasági Világtanácsa, van-e a cégnek etikai kódexe, és így tovább. Vélelmezhető, hogy minél többet beszélünk valamiről, az annál természetesebbé válik, annál jobban beivódik hétköznapi reflexeinkbe, és annál dühítőbb, ha az ellenkezőjét tapasztaljuk.
Persze egy etikai kódex nem garancia semmire, és az is elgondolkodtató, hogy az előbb említett Világtanácsot nagyrészt a legszennyezőbb olaj- és vegyipari cégek alkotják – nem minden alap nélküli a környezetvédők vádja, miszerint itt csak „greenwash”, „zöld porhintés” folyik. De azt sem gondolhatjuk komolyan, hogy ezeknél a vállalatoknál csupa cinikus, sivataglelkű homo oeconomicus dolgozik, akik nap mint nap a világ képébe hazudnak, és aztán a profitért a saját lelkük üdvét is hajlandóak lennének áruba bocsájtani. Ha ezt gondoljuk, mi magunk vagyunk cinikusak.
Javaslom, fogadjuk el, hogy a jószándék minimuma még a legelvetemültebb multik topmenedzsereinek többségében is megvan, bár a rövid távú érdekek, a profitkényszer vagy egyszerűen csak a tájékozatlanság, a kockázatok alábecslése gyakran (túl gyakran?) megakadályozzák ennek érvényre jutását – ha meg néha érvényre jut, azt bezzeg nem győzik világgá kürtölni. Ha egy vállalatnak van etikai kódexe, környezeti minősítése, és tagja a Fenntartható Gazdasági Fejlődés Világtanácsának, még nem garancia semmire, de valami reményre azért feljogosít.
A régi francia bonmot nyomán – miszerint a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt – legalább annyit elmondhatunk: e vállalatoknál, ha nem is mindig teszik azt, amit állítanak magukról, legalább tudják, hogy mit kellene tenniük. Normális ember pedig elvben hosszú távon nehezen viseli a kognitív diszszonanciát, vagyis a tettei és az önmagáról alkotott kép közötti feloldhatatlan ellentmondást: előbb-utóbb felhagy az egyikkel. A vállalatok persze nem emberek, de azért azok is előfordulnak bennük.
fotó | 500px.com
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt: jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
