Hajdani játszótárs emailjére

– Persze,
s ha van az embernek kedve vagy
valamiféle kényszerérzete, ki is mondja,
eldadogja, válaszként a blogra bogozza:
azért neo ez a retro,
mert más nem lehet,
mikor a restauráció ellen fordul,
s látja,
az ismétlődés ismétlődik megint,
a régi nyuvasztás újra új,
hiába van megírva minden
ezernyi módon, fokon, ugatva, nyíva,
rájátszva és megjósolva, bebizonyítva,
vissza meg előre,
hogy be nem szakad a dobhártya tőle;
a mennybolt.
Emlékszel B. kétes tételére ’89-ből?
Az irodalom hiába: valóság.

Engem megfogott, tovább hajtogattam:
hiába tudni,
azt is hiába, hogy hiába,
nincs megoldás elrejtve a filozófiába,
a dramaturgia alpári szinten működik,
s miközben orrba-szájba dől a működ itt,
mint mediatizált fikát, kenik szét a politikát
az aktuálisok
(ma ezek, tegnap azok),
újra meg újra ugyanazt, ugyanúgy.
Nem vigasz, nem is szégyen talán,
hogy ez is idézet, retro,
kit érdekel a szó, ha bármi állítható –
Kollázsolok hát válaszomhoz egy tépett
antropomorf képet,
két figurát
(egyben-másban talán hasonlatosak egymáshoz),
küldöm itt (a mondhatatlant), hátha eljut hozzád.

az illusztráció a szerző festménye  |  Horgas Béla írásai a Liget folyóiratban