Rovom köreimet reggelente a park körül, a fennmaradás, a túlélés és a matuzsálemi életkor megközelítésének reményében. A tudatos ÉN-konzerválás gyakorlata újabb keletű, mert nagyszüleink mindezt még a Sorsra bízták, és vajmi keveset foglalkoztak testük állagának őrzésével – a gőzfürdőn és masszázson kívül. Az orvosok (és a különféle egészségápolók) azóta többet tudnak – és jóval inkább értenek a propagandához. Üzenetük mindenen áthatol, fészkel az agyban, tettre ösztönöz: mozogni, mozogni, mozogni.

Magányos reggeli galoppjaim első perceiben inkább esendő szellemi gyakorlatokat végzek: mik a teendőim, hová kell telefonálni, mi hiányzik a hűtőből, milyen számlákat kell befizetni, milyen levelekre mit fogok válaszolni, kivel találkozom... Épülget a nap, legalábbis a fejemben. S amikor úgy-ahogy rendeződni látszik, gondolatban legyintek: a fele sem teljesíthető. Ez szinte megnyugtat, most már odaadóan figyelek a parkra, a zöldre, a futósáv sóderjére, lombokra, szélre. S valami irracionális optimizmus ragad el, ez a javasolt reggeli kúra végül déd-, esetleg ükapává tartósít; vesét, tüdőt, szívet tesz szalicilba, hogy élvezhető legyen a hosszúra nyújtott Lét a téli estéken. Szétnézek, az elsuhanó táj zöld-arany fényjátékai kísérik ujjongásomat.

Legbelül azonban, az agy realitásokkal foglalkozó része mérsékletre int: „Várj csak – figyelmeztet -, hátrább az agarakkal! Nézz előbb körül a parkban, hátha egyedül vagy süvölvény-ihletésű képzeteiddel.” (Így mondtam magamban: „süvölvény-ihletésű”. Honnan vettem?)

Szót fogadok és körülnézek. A sódersáv bal oldalán elterülő gyepen kis csoport nő hajlong, gyakorlatozik az oktatónak tűnő nő vezényszavára. Lelassulok, mert a trikóban és sortban tornázó nők előtt általában lelassul az ember. A sáv jobb oldalán, a járda mellett autó parkol nyitott ajtóval, a karosszérián élénk feirat tudósít: „Ha erre jársz, és van néhány üres perced, megtornáztatlak a szabad levegőn 15 percig egy ötösért! Csatlakozz reggelenként 8 és 9 között hozzánk, ezen a helyen. Judy, fitness edző”

Miután elmélázok Judy kereskedelmi érzékén, megfejteni vélem a kizárólagos női klientúra eredetét: fiatal, kisgyerekes anyák hajladoznak itt két baba-etetés között. A környező fák alatt gyerekkocsikat is látok. A park ezekben a korai órákban a fiatal anyáké és a nyugdíjasoké. Az utóbbiak közül az egyik éppen a tornázók mellett lassít, tekintetét a sóderról a csoport felé irányítja, majdnem megáll – de nem, új lendülettel nekiered, és elhatározza: a matuzsálemi kornál nem adja alább.

Handi Péter írásai