Nem tudok mozdulni. Mintha évek óta
nem vittem volna le a szemetet,
úton-útfélen zörgő dobozokba,
pattanásig feszült zsákokba botlom.

Kimért tisztaságot hagytál ugyan magad után,
vetett ágyat, felporszívózott padlót,
de az még a te rended volt,
én nem tudtam se folytatni, se abbahagyni.

Nélküled gyorsan elvadult, fejemre nőtt
az egész, aljasul lábamra tekeredtek
a függönyök, és fogukat fenték rám
a konyhában a kések.

Akkor fogtam magam, bezsákoltam
és bedobozoltam mindent,
ami ellenem fordult,
de többre azóta sem futotta.

Éjszakánként néha az ablakhoz ülök
és figyelem, ahogy az üres kukákat
borogatják lent a kóbor állatok.

(illusztráció: Uitz Béla | Absztrakt kompozíció)

Németh Bálint írásai a blogon | Németh Bálint írásai a Liget folyóiratban