fotó | flickr.com

Ha komolyan vesszük az élet = művészet klasszikusnak mondható tételét, és rávetítjük az utóbbi negyvenezer évre (miért ne tehetnénk? az elmúlt század szívesen vonatkoztatta felfedezéseit a történelem egészére), a természet átalakításának folyamatát egyetlen hatalmas land art akciónak látjuk. Az első fa kivágásától a völgyzáró gát építéséig mintha mindenben a művészkedő ember nyilvánulna meg a tantétel folytatásának értelmében: mindenki művész.
Művészetteoretikusok hosszú időn át axiómaként kezelték az elképzelést, és közvetítették-sugalmazták az egymást követő művészgenerációknak. Tegyük hozzá, hogy a pillanat és a hely, amikor és ahol a tanítás megfogalmazódott (Joseph Beuys karizmatikus művész-sámán máig ható életműve alaptételeként a II. világháború utáni Nyugat-Németországban), hitelesítette a gondolatot, és megkérdőjelezhetetlenné vált. De másutt kiürült, hasznavehetetlen játékszerként képtelen eredményeket produkált, s minél inkább igyekezett egy-egy művész megfelelni a vezér-elvnek, annál képtelenebb lett a mutatvány.

Szerencsére az alkotók java része átlátott a szitán, és a legkülönbözőbb (metafizikai) csavarokat helyezte el ötleteinek és munkáinak szerkezetében, hogy elkerülje a leselkedő csapdát. Egy visszfénykultúrában (amilyen a mi kelet-közép-európai kultúránk döntő hányada is) ez nagy feladat, és komoly energiákat követel a művésztől. Elég egy rossz mozdulat, egy kábult hangolódás a nagy trendekre – némi számító, félreforduló sandasággal keverten –, s máris sötét verem alján találhatja magát.
Talán a land art... Népszerűsége töretlen a kortárs művészet konceptuális vonulatában, bár nem művelik túl sokan. Akiket foglalkoztat, nem kirándulásnak szánják, nem egyszerűen megmerítkeznek a természetben, hogy utána – kissé tisztult tüdővel – visszatérhessenek a civilizáció áldásaihoz és a nagy áramlatok gyakorta unt, de biztos medréhez.
Talán a land art... Ott azonnal látszik, hogy az élet nem művészet, a csordát legeltető pásztor pedig nem művész, ha mégoly zárt rend (koncepció!) szerint terelgeti is teheneit. Mégis, a természetben és a természetből élő pásztor meg a tájban dolgozó művész szemléletében több azonos vonást találunk: számukra a természet partner, és nem rabszolga. Nem keverik össze az életet a művészettel. Amit elvégeznek: a munka fontos, a talponmaradás; a pásztornak a csorda, a művésznek a tereletlen gondolat.
Igen, talán a land art.

fotó | a szerző munkája