Semmi bajom a weboldalakkal – miért épp a weboldalakkal akaszkodnék össze?
Nincs nekem ezer meg ezer problémám a világhálón lehúzott sisakrostéllyal, behunyt szemmel rohamozó információhordákon kívül? Szükségem van talán egyfajta elektronikus Muhira, virtuális Mohácsra? – hisz békés ember vagyok, visszahúzódó, csigaszerűen szemlélődő. Lelkiismeretesen rostálom át a postaládámat, komoran hümmögetve semmisítem meg a szemetet, fejcsóválva kommentálom a reklámhulladékot. Jóformán nem is tudom, ki vagy mi küldte, azt egyáltalán nem, miért, arról pedig végképp fogalmam sincs, miért éppen nekem.
A mennyiség döbbent meg. A támadó hadseregek irtózatos hírfölénye; esélyem sincs harcolni. Biztos a végső bukás. A legjobb, amit tehetek, hogy kitérek az attakok elől, és kétségbeesetten lavírozva szaladgálok a magam által létrehozott lövészárkokban, remélve, hogy mégis túlélem; remélve, hogy holnap is lesz nap, s azt ép elmém birtokában, gondolataim viszonylagos szabadságának tudatában tölthetem.
Csakhogy nem lehet eléggé fölkészült az ember! Hiába edzett frontharcos valaki, hiába fedi szívét a tapasztalt borzalmak páncélja, s noha reflexei csak és kizárólag az aktuális veszély szabályai szerint működnek, egy eltévedt lövedék áthúzhatja számításait. Egy fáradt golyó megállítja az időt.
Az eddig nem is sejtett világok valamelyikéből érkező értesítés bármikor végezhet velem: átküldhet egy másik világba, ahol majd alkalmazkodnom kell az idegen közeg törvényeihez, és vállalnom a kockázatot, hogy belőlem is spam válik – de történhet egyéb szörnyűség.
A véletlen a Cortez csapataira leselkedő indián bozótharcosok íjáról érkező, mérgezett nyílvessző kérlelhetetlenségével sújt le: csak1nap.hu
Először nem tudtam, miről van szó. Egyik ismerősöm ismerősének satöbbije küldte a címet, aminek első olvasata asszociációk láncreakcióit indította el bennem: egy napom van hátra; vagy annak, aki küldte; az a valaki a Smith-Magenis szindrómában szenved; Egy nap az élet Merlétől, relativitáselmélet… ültem fekete Luca-székemen, ami túlélt megannyi költözést és kommunikációs válságot, és az esélyeimet latolgattam. A számítógép halkan zúgott, mintha felszállni készülne, a monitor sápadtan, ku-klux-klanfehéren várt. Tapintható volt a fenyegető feszültség köztem és a helyzetet indukáló üzenet között.
Hát hiába óvatoskodtam ennyit? Ha felnyitom, ki tudja, milyen szellemet szabadítok ki a palackból? Igaz, talán én is rendelkezem az ezeregyéjszakai fiú ravaszságával, és visszatoloncolhatom a dzsinnt; talán mégsem. Viszont ha nem nyitom fel…
A weboldal nem robbant, nem zúdított pergőtüzet rám, sőt, szívem védőrétegeit sem lyukasztotta át. Wellness-hétvégére invitált. Keserűen bólintottam. Kezdődik újra az egész, újabb ütközet jön.
Mi az a wellness-hétvége?
Kutas József írásai a blogon | Kutas József írásai a Liget folyóiratban
