A SZITAKÖTŐ Vers- és Meseíró Pályázat [2014] győztes pályaműve

Meteorid vagyok. Legalábbis legjobb tudomásom szerint. Az emberek egy kicsit túl gyakran változtatják az elnevezéseket. Meteorid is csak ötven éve vagyok, azelőtt kétszáz évig meteor voltam, azelőtt meg semmi. Nemrég ugyan egy leszakadt rakétadarabka ebben is elbizonytalanított, azt mondva, hogy rosszul tudom a definíciókat, és igazából üstökösnek minősülök, de szerintem ez csak egy gonosz tréfa volt a kis űrszeméttől. Meteorból meteorid, az még elmegy, de hogy meteoridból üstökös, az már azért egy kicsit sok!

Szóval meteorid vagyok, és meteorit szeretnék lenni. A kettő közt az a különbség, hogy a meteorit már becsapódott, a meteorid meg még nem. Ezt első kézből tudom, egy műhold mesélte, akibe véletlenül belerohantam, és utána még napokig nem tudtunk szétválni. Sajnálatos baleset volt, de akkor láttam először műholdat, és azt hittem megtanították neki, hogy egy meteoridnak mindig meg kell adni az elsőbbséget, ha sebezhetőbb vagy nála.

Na mindegy. A lényeg, hogy meteorit szeretnék lenni. Abba akarom hagyni ezt a vég nélküli keringést. Ugyanis szédülök. Meg szörnyű unalmas is örökké ugyanazon az elnyújtott ellipszis-pályán keringeni, ráadásul öven év míg körbeérsz, és ebből negyvenkilenc év és tíz hónap azzal telik el, hogy repülsz a nagy semmiben, és csak két hónapig vagy a bolygók között, ahol legalább néha történik valami érdekes. De ez most megváltozik! Becsapódok valamelyik bolygóba, és aztán élem a nyugalmazott meteoritok békés életét. Ez most amúgy is egy különlegesen jó alkalom, mert ahogy kiszámoltam (az ötven év alatt volt időm rá!), most az összes bolygó az utamba kerül majd, így még választhatok is, hogy melyiknek ütközzek neki.

Jaj, mi ez a forróság? Magasságos űr, ez már a Nap! Úgy látszik elbóbiskoltam egy kissé. Legutóbb még a Plútónál se voltam, most meg már itt vagyok! Sebaj, a Naphoz közeledve úgyis csak a Vénusszal találkoztam volna, most, tőle távolodva megyek el az összes többi mellett. Viszont most már résen kell lennem. Már csak egy hónapig leszek a bolygók között, az pedig igazán nem sok idő, nézve, hogy nekünk égitesteknek elég lassú a felfogásunk, nekem meg pláne.

Akkor vegyük végig a lehetőségeket! A Plútó, a Ceres meg a holdak ugye rögtön kiesnek, ezt már eldöntöttem. Nem tudom pontosan, mi számít meteoritnak, és mi nem, de nem akarok kockáztatni. Nem szeretném, ha csak mert nem egy rendes bolygóba csapódtam be, tisztességes meteorit helyett ,,égből lehullott kis izé”-nek minősítenének. Rögtön az első bolygó a Merkúr, az jó lehetne, de már az se, mert amíg ezen gondolkoztam elhaladtam mellette. Mondtam, hogy kicsit lassan forognak a jégkristályaim. De most már ideje lenne döntenem a Földdel kapcsolatban, mert mindjárt odaérek.

Döntöttem. Inkább oda se csapódok be. Sajnálnám szegény embereket. Kik aggatnák ránk azt a sok fura nevet, ha nekik bajuk esne?

A kőzetbolygók közül hátravan még a Mars. A bolygó ellen nincs is kifogásom, de sajnos az imént jutott eszembe, hogy van egy ismerősöm a kisbolygó övben, akivel évtizedekig ugyanazon a pályán voltunk, és egész jól kijöttünk egymással. Én szédültem, neki meg tériszonya volt, szóval mindketten elégedetlenek voltunk a helyzetünkkel. Ő végül nem bírta tovább és becsapódott a Ceresbe, de azért mindig mikor arra járok, köszönök neki. Tőle még illene elbúcsúznom. Azaz a Mars még nem jó, meg kell várnom, míg átérek a kisbolygóövön.

Most már ezzel is megvolnánk, a következő a Jupiter, innentől már csak gázóriások jönnek, ezzel még nincs is bajom, de a Jupiterbe mégse szeretnék becsapódni. Gyerekkoromban hallottam egy mesét egy elbizakodott, vakmerő meteoridról, aki belerepült a Nagy Vörös Foltba, de az fogva tartotta, és még kétszáz évvel később is ott pörgött-forgott a hatalmas viharban. Lehet, hogy ez csak egy kitalált tanmese volt, de azóta, mikor a Jupitert mellett repülök el, és meglátom a Nagy Vörös Foltot, az utolsó csepp folyadék is megfagy a repedéseimben.

Na a Szaturnusznak aztán a közelébe se megyek! Még a végén befogna a gyűrűibe, és ott keringhetnék örökre. Annál még a mostani helyzetem is jobb. Viszont most, hogy a nyolc bolygóból hatot elszalasztottam, sürgősen döntenem kéne az Uránusz és a Neptunusz között. A baj, hogy pont ugyanannyira tetszik mind a kettő, úgyhogy nem tudom, melyiket válasszam. Eldönthetném „Ecc, pecc, keringhetsz”-cel, de úgyis akivel kezdek, az vesztene. Ezért inkább kilövök magamból egy jégkristályt, és ha úgy esik a hátamra, hogy a rücskösebb oldala van felfelé, akkor az Uránuszba csapódok, ha a másik, akkor a Neptunuszba.

Túl nagyot lőttem. A jégkristály semelyik oldalára sem esett, hanem elérte a szökési sebességet, és most itt kering körülöttem. Másodszor is megpróbálom. Megint nem sikerült. Most már két jégkristály kering körülöttem. Most meg már öt. Mindig túl nagyot lövök. Ráadásul értelmét vesztette az egész, mert közben elhagytam az Uránuszt, vagyis a Neptunuszba fogok belecsapódni.

A nagyságos szupernovákra! Ez a Triton, és pont az utamban áll! A holdakat nem vettem bele a számításaimba! Így nem fogok tudni becsapódni!

Ezt is lekéstem.  Megint itt repülök a nagy, üres semmiben. Nem baj, ötven év múlva majd újra megpróbálom.  

További információk a jelentkezéssel kapcsolatban.