A Liget folyóiratban 2010-ben interjúsorozat jelent meg a cigánykérdésről.

„Alapozásként” közöltük Levendel László: A CIGÁNYSÁG GONDJA – mindannyiunk gondja című 1988-ban írt, fájdalmasan aktuális tanulmányát.

Az alábbiakban ízelítőket adunk a beszélgetésekből. A címekre kattintva az interjúk teljes terjedelemben olvashatóak.

A CÖLÖPÖKET LE KELL VERNI
beszélgetés Kádár András Kristóffal, a Magyar Helsinki Bizottság alelnökével

Ha van egyfajta minimális konszenzus a társadalomban, illetve a meghatározó politikai erők között, hogy mit lehet és mit nem, nincs akkora tétje, milyen a jogi környezet és hogyan lehet szabályozni a gyűlöletbeszédet – az egészséges társadalom ezt megoldja. Mióta felborult ez a konszenzus, rendkívül magas lett az ingerküszöb. Szemünk se rebben, arcizmunk se rándul olyan kijelentések hallatán, amelyek hat-nyolc éve elképzelhetetlenek voltak. Ha a társadalom immunrendszere nem működik egészségesen, a jog szimbolikus jelentőséget kap: cölöpöket kell leverni, és jelezni, mi tolerálható és mi nem.

MÁSKÉPPEN BOLDOG
beszélgetés Donáth László evangélikus lelkésszel

Aki cigányokkal foglalkozik, pontosan tudja, hogy fogékonyak minden érzelmi, akusztikus, vizuális eseményre, a kreatív, mozgással együttjáró élményekre. Egy zsidó gyerekkel órákon át elbeszélgethetek a teremtés történetéről, a sabbat jelentőségéről, de a cigányok számára ez érdektelen. Csupán a másik emberrel együtt megélhető élmények érdekesek nekik. (…) Ózdon észrevettem, hogy a nem cigány gyerekek elmaradoznak az alkalmakról. Először megütköztem, aztán felháborodtam, végül egyenként felkerestem a nem cigány szülőket, akik közölték velem, hogy döntsem el, kiket akarok tanítani, mert nem engedik a gyerekeiket cigányok közé. Tették ezt anélkül, hogy ismerték volna a hozzám járó gyerekeket vagy eljöttek volna bármelyik foglalkozásra. Úgy érezték, a puszta találkozás tönkreteszi a gyereküket, valamiképpen elcigányosítja, és ennek a lehetőségét ki kellett zárniuk. A szokásos sztereotípiákat sorolták: a cigány nem mosakszik, tetves, büdös, lop és egyáltalán, rossz hatással van a többi gyerekre. A ki nem mondott, meg sem fogalmazott szorongást a cigány gyerekek által közvetített értékrend és magatartásminta jelentette, a személyiség egészen másfajta kiteljesítése. Ezek az emberek nem attól tartottak, hogy tetves lesz a gyerekük, hanem hogy boldog ember lesz, de másképpen boldog, ahogy ők nem akarták boldognak tudni. Úgy gondolták, ennek a boldogságnak a puszta megismerése is kárhozatba visz. Nyilvánvaló volt, hogy nem meggyőzhetők. A zsigeri szorongást nem lehet szellemi úton orvosolni.
 

CSAK NE KELLJEN KEVEREDNI
beszélgetés Mohácsi Erzsébettel, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elnökével

Ahol egy osztály van, ott tagozattal oldják meg a különválasztást: a németesek a cigány gyerekek, az angolosok a nem cigányok. Elképesztő kiskapukat találnak, hogy megkerüljék a törvényt. Azt hittük, nekünk már nem lehet meglepetést okozni, de olyan leleményességgel oldják meg a kérdést, hogy még mindig megdöbbenünk. Egy kis faluban úgy iskolázták be az egy osztálynyi gyereket, hogy felváltva tartották vissza az óvodásokat. Így egyik évben csupa cigány osztály indult, a következőben meg csupa nem cigány.

Az előítéleteken túl mindez különféle érdekekkel magyarázható. A polgármesternek, az önkormányzatnak az az érdeke, hogy a következő ciklusra is megválasszák. A többségi szülők pedig akkor szavaznak rájuk, ha nem ül cigány a gyerekük mellett. A pedagógusnak az az érdeke, hogy minél könnyebb legyen a munkája. Ne kelljen olyan gyerekkel kínlódnia, akinek nincs felszerelése, uzsonnája, vagy nem tudják a szülők befizetni az ebédjét.

A KÉZMOSÁS VALÓSÁGOS RÖGESZME
beszélgetés Csalog Judit tanárral

Az egyházi emberek nagy része ugyanazt teszi, mint a legkonzervatívabb pedagógusok általában. Gyakoriak a külsőséges, csak konform viselkedésre szorító, inkább mimikrit, mint meggyőződést eredményező tevékenységek. Egy fiatal ismerősöm mesélt a katolikus egyház által szervezett cigányprogramról. Gyönyörű műszavakkal leírta a programot, és hiába próbáltam megtudni, valójában mi történik, eleinte a kérdést sem értette. Amikor rákérdeztem, hogy mi a program eredménye, hogyan hat a gyerekekre, bevallotta, hogy a „követésre” már nincs idő, az nincs a programban. Addig faggattam, míg kibökte, hogy a program keretében főzni tanítják a gyerekeket, aztán együtt megeszik az elkészült ételt, és közben megtanítják őket, hogy evés előtt kezet kell mosni és imádkozni kell. A kézmosás valóságos rögeszméje mindenkinek, aki cigányokkal akar jót tenni. Nem jut eszükbe, hogy a cigány gyereknek ez azt jelenti: elfogadhatatlan számunkra, ezért először le kell csutakolni, hogy velünk lehessen. Mintha minden bevezetés nélkül azt mondanánk neki: „te rossz vagy”.

PARTVISSAL AZ ÚTTESTET
beszélgetés Puskás Ferenc agrármérnökkel

A politikusok mintha azon igyekeznének, hogy leszoktassák az embereket a munkáról. Ennek jól bevált módszere a közhasznú munka. A közelmúltban történt, hogy azt látom: a cigányasszony, akinek megtanítottuk néhány gyógynövény termesztésével kapcsolatosan a tudnivalókat a magvetéstől a csomagolásig, közhasznú munkát végez. Néztem, néztem, végül megkérdeztem, mert nem hittem a szememnek: „Mondja, Margit, mit csinál?” Partvissal seperte az úttestet. Mivel az önkormányzat nem tudott seprűt adni, azt mondta a polgármester, hogy mindenki hozzon seprésre alkalmas eszközt. Margit a parvist vitte, azzal sepregette – még csak nem is a járdát, hanem az úttestet. Óriási pénzek mennek el közhasznú munkára: például csoportosan járnak lekaszálni az árokparton a füvet. A levágott füvet bedobják az árokba, a következő csapat meg kiszedi. Amit egy ember is elvégezhetne, egymást akadályozva csapatban csinálják, de a közhasznú munkáért járó pénzt mégis minden résztvevőnek kifizetik. Bementem a munkaügyi központba Fehérgyarmaton, és elmeséltem, mit tapasztaltam. Azt javasoltam, az értelmetlen munka helyett menjünk végig a falun, takarítsunk ki, és minden kertet hozzunk olyan állapotba, hogy lehessen ott valamit termeszteni – ennek valóban „közhaszna” volna. A munkaügyi központban azonban csak a fejüket csóválták: „Azt nem lehet, közmunkát csak közterületen végezhetnek.” Így költenek milliárdokat a semmire.

ŐK NEM TESZNEK KÜLÖNBSÉGET
beszélgetés Ungár László onkológus-nőgyógyásszal

A cigány közösség egy másik, kórházi munkám során sokszor megfigyelt jellegzetessége talán alig ismert. A magyar cigányságnak vannak ugyan etnikai jellemzői, de ezek nem feltétlenül markánsak – valószínűleg ez is hozzájárul, hogy a magyarországi cigány közösségek befogadó csoportok: ha valaki kiesik a többségi társadalom rendszereiből, ha magára hagyott, hajléktalan, senkihez sem tartozó nyomorulttá válik, még mindig marad esélye, hogy asszimilálódjon a cigányokhoz. Azt hiszem, Budapesten érvényesül ez leginkább. A cigány közösséghez tartozásnak pedig meglepő ereje van. Tudjuk, sok negatívummal is jár, de talán még mindig jobb ide tartozni, mint sehová. Kórházi orvosi tapasztalatom, hogy a nyilvánvalóan nem cigánynak született betegeket is ugyanúgy körülveszi a befogadó cigány közösség – ők nem tesznek különbséget. Sajnos, a társadalmi mobilitás a másik irányban is működik. Ha valaki sikeres lesz, nagy a kísértés, hogy eltávolodjon a cigányságtól. A diplomás cigányt a többségi társadalom gyorsan befogadja, ha lemond a kötődésről, és „nem cigányként” él.
 

fotók: Révész Tamás | BÚCSÚ A CIGÁNYTELEPTŐL, 1977