Mi mindenre alkalmas az egyistenhitek teológiája!
A modern ember megborzong és felismeri az internetben Isten három fő attribútumát.
Mindentudó, mindenható, mindenütt jelenlévő.
Sokan dolgozó-szobájukban, munkahelyükön vagy internet-kávézókban is rendszeresen kihajóznak az ismeretek és vélemények e roppant óceánjára. Mindennapi élményük, mennyire gyorsan, s milyen részletességgel perdülnek eléjük a legkülönfélébb tudnivalók. Az első és a harmadik attribútum azonosítása tehát aligha okoz nehézséget. A mindenhatóság elismerése viszont még várat magára.
Jó néhány évvel ezelőtt jött „divatba” az úgynevezett flashmob. Egy megbeszélt időpontra internetes eszközökkel (levelezőlisták, fórumok felhasználásával) összetrombitált emberek az előre megadott időpontban például egyszerre kinyitották az esernyőjüket, majd kis idő múltán összecsukták és hazamentek. A felületes szemlélő számára az effajta akciók aligha tűntek többnek értelmetlen és infantilis szórakozásnál. Pedig a flashmobok az internet, mint propagandaeszköz pillanatnyi mozgósító erejét felmérő tesztek, melyek szinte semmibe sem kerülnek.
Az egyiptomi forradalom a bizonyíték rá, hogy az új eszköz komolyan vehető.
Érdekes kérdés persze, hogy Mubarak szájába vajon miért nem illett Gyurcsány hírhedt mondata: „Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek”? A „népakarat” megnyilvánulásait lenézéssel szemlélni miért lehetett a politikai éleslátás bizonyítéka 2006 Magyarországán, és miért lett balfogás 2011-ben Egyiptomban?
A tüntetőket az interneten toborozták: a forradalom kirobbantója nem a Kairó külvárosaiban kiépült nyomornegyedek szemetet guberáló népe volt, hanem az a jól szituált szűk réteg, melynek nyugatias életvitelébe természetesen illeszkedik az internethasználat. Ők aligha kevesebb, inkább több globalizációt kívántak, még ha valószínűleg egészen mást is értettek e fogalom alatt, mint a globalizáció végrehajtói. A legnagyobb felzúdulást körükben éppen az internet korlátozásával vagy leállításával lehetett elérni – márpedig az államhatalom a szervezkedés jellegét felismerve a harmadik nap után épp ezt rendelte el.
A nyugati sajtó talán erről beszélt a legtöbbet. Egyiptom problémája a diktatúra, a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozása. A forrongás a demokrácia követelése.
Az elégedetlenséget nyilván szította az életkörülmények romlása, a több mint ötven éve tartó szükségállapot, közvetlenül pedig az utcai tüntetések korlátozása és a rendőri brutalitás is. A különféle indítékokkal utcára lépő tüntetők a tömeglélektan logikája szerint gyorsan megtalálták a közös nevezőt: „Mubarak, takarodj!”. S mikor fő követelésük teljesült, örömmámorban gratuláltak egymásnak. Itt a szabadság.
Elértek valamit. Csak nem tudni pontosan, mit.
Vajon csak megkeseredett köztes-európaiak látják ezeket a forradalmakat bábszínháznak? Ebben az előadásban a meglehetősen nyugatias beállítottságú államelnököt léptetik fel a rettentő zsarnok szerepében. Bár Egyiptom csakugyan messze volt attól, hogy jogállam legyen, de a külföldről demokráciát követelők is beleborzongtak a gondolatba, mi lenne, ha demokratikus választások útján például radikális iszlám köztársaság alakulna – Izrael szomszédságában.
A tényleges – politikai síkon közvetlenül ki nem fejeződő – hatalom forrása más. Az egyfajta zsarolási potenciál, amihez nem kell se legitimáció, se erőszakszervezet. Észak-Afrika országai általában élelmiszer-behozatalra szorulnak, munka kevés van, sokan nyomorognak. Az állam ezért általában támogatással csökkenti még elviselhető szintre az élelmiszer-árakat. Egyiptomot ebben segítették idáig az olajbevételei, csakhogy a belföldi felhasználás emelkedése és a kitermelés csökkenése miatt drámaian megcsappant exportból már nem lehet fedezni a megszokott szintű szociális kiadásokat. Nő a nyomor. Az olajukat lehetőleg változatlan mennyiségben beszerezni kívánó gazdag országok is aggódva szemlélik az exportáló országok kínálatának zsugorodását. Nekik nem érdekük a hazai felhasználás növekedése.
Egy korszak véget érni látszik. Az állam bajban van. A Valutaalap „tudós” elemzői viszont csak akkor segítenek, ha az állam karcsúsít. Például leépíti az élelmiszerek ártámogatását. A következmények könnyen kiszámíthatók.
A tüntetők elérték céljukat, Mubarak távozását. Az igazán szorongató problémákból azonban semmit nem oldottak meg. A kiszolgáltatottság maradt, a viszonyokból, a kiviteli–behozatali arányokból fakadó zsarolási potenciál, a valóságos hatalom szerkezete semmit sem változott. A Szuezi-csatorna pedig a nemzetközi szállítmányoknak továbbra is értékes ellenőrző és fojtópontja.
A tüntetések fő kirobbantójának azt a férfit tartják, aki a rendőri brutalitás és jogtalanság ellen tiltakozó, leleplező anyagot tett közzé az interneten. Letartóztatták, egy hétig fogva tartották, majd a tiltakozások hatására szabadon engedték. A tüntetők egy része amolyan nem hivatalos szóvivőként tisztelte. A hősként ünnepelt Wael Ghoneim a Google közel-keleti és észak-afrikai regionális marketing igazgatója, a Facebook egyik alapítója.
Ács József írásai a blogon | Ács József írásai a Liget folyóiratban
interjú Wael Ghoneimmal (a '360p' melletti 'CC' gombra kattintva angol felirattal látható a videó)
Wael Ghonim letartóztatása a 01:08 és 01:23 közötti időtartamban látható a videón
