Egy meztelen fenekű angyal
vízzel teli kannát rugott föl,
aztán remegő orrcimpával
esőt kiabál pironkodva.
Eső, eső, eső, eső,
lucsokban fürdik a mező,
ajtaján Szent Péter nyikorgat,
gyere csak a szobámba lányom!
Büntetné a rugdalkozót,
az küszöbére térdepel,
nézvén meztelen fenekecskét
hümmög atyásan s félre fordul.
(illusztráció: Derkovits Gyula | Menekülés (Vihar elől futók))
(A vers és a jegyzet megjelent a 'Vigyél át, révészem' című antológiában | Liget, 2011)
Szokása a nyelvnek, hogy természeti jelenségeket megszemélyesítésben feloldva tesz érzékletessé. Veri az ördög a feleségét, mondjuk, ha esik az eső, de közben a nap is süt. A húszéves Kormos István 1943-ban keletkezett remeklése, a Dülöngélünk című bemutatkozó kötet (1947) legelső darabjainak egyike a középpontjába helyezett idilli képpel úgy viselkedik, mintha jókedvében maga a költő vállalta volna a Nyelv hivatását. A vers játékos sugallata szerint azért esik az eső, mert egy meztelen fenekű angyal / vízzel teli kannát rugott föl. Bájos idill, némi vállalt édeskés ízzel, amely a vers zamatának nélkülözhetetlen része. Bevallom, nem tudom, létezik-e paraszt-biedermeier. Ha igen, Kormos verse ennek rangos képviselője. Ha nem, akkor költeményével Kormos megteremtette. De úgy is mondhatnánk – nem lefokozva, hanem műfaj-meghatározásként –, ez a vers: falvédőkép falusi konyhában. Az angyal, egy hurkás combú, bodros hajú, pajkos szőkeség, nem fér a bőrébe, rosszalkodik. Csetlik-botlik koszos pendelyében, mindenhez hozzányúl, mindent megpiszkál. Aztán persze megtörténik a baj, feldől az a fránya kanna, szétcsorog a víz, és nincs más megoldás, hazudni kell, amúgy angyalosan. A kis puttó tehát esőt kiabál pironkodva. Szent Péter hasonlóképpen falvédőfigura: szigor is van benne, felemelt mutatóujj, felelősségre vonó hirtelen indulat, de aztán mindjárt el is érzékenyül, amint a csínytevő a küszöbre térdepelve túlságosan is hamar s túlságos készséggel kínálja fel pucér popsiját a pétruszi dádának. Hát bánthatom én ezt a kis drágát? Az öreg apó, aki nyilván maga is igazi, faragott pásztorbotot tart kezében, elröstelli magát. Humor, meghatottság, leheletnyi erotika, szemérem – mindez együtt színezi-árnyalja a lefegyverzően kedves vízfestményt, egy sosemvolt naiv vándorpiktor alkotását. Tegyük hozzá: Kormos e korai mesterdarabja sok mindent előlegez a későbbi életműből. Olyan színek, hangulatok, motívumok jelennek meg itt, amelyek számos későbbi versében visszaköszönnek. Kópéság, csínytevő hajlamok, s általában az emberi esendőség meghitten természetes ábrázolása egyfelől – a kozmikus szféra és a szegényparaszti környezet magától értődő társítása másfelől. Mindezt együtt nevezte Szabó Lőrinc híressé vált, korai (elmarasztaló) értékítéletében „népi szürrealizmusnak” – a két költő találkozását és a tömény irodalomtörténeti terminus technicus megszületésének történetét maga Kormos meséli el megindítóan lírai önéletrajzában (A vasmozsár törője alatt, 1976).
CSENGERY KRISTÓF
Csengery Kristóf írásai a blogon | Csengery Kristóf írásai a Liget folyóiratban
