Van-e olyan ember, akinek, mint egy várat
vagy szigetet, úgy sikerül körülbástyáznia,
körülárkolnia lelkét, hogy a külső világnak
semminemű zaja, indulata és békétlensége
ne legyen képes elhatolni oda? Leélni egy
életet úgy, hogy belül, mint egy Bach-korál,
mindig a nyugalom zenéje szóljon, állni a
választott ponton, kizökkenthetetlen béke
boldog birtokosaként? Békének talán még
nevezhetnénk ezt az állapotot, de boldog
aligha lehet, aki nem szenved, nem perzseli
vágyakozás lángja és nem csalódik. Csak mi
ízleljük az élet sóit – mi, akiket őrangyalaink
hol tüzes kemencébe, hol jeges kútba vetnek.
Bernáth Aurél | Starnbergi tó
