Míg élt, azt hiszem, soha nem mondtam
neki, hogy szeretem. Nem tudom, miért
hallgattam erről, talán szeméremből. De
amikor haldokolni kezdett, az utolsó egy
hónapban gyakran voltam a közelében, és
a szokásos tevés-vevés, etetés-itatás, párna-
frissítés, vécére kikísérés mellett (istenem,
azok a borzalmas vécék) egyetlen fontos
foglalatosságomként a fülébe sugdostam
százszor és ezerszer: szeretlek, szeretlek,
nagyon szeretlek. Átszakadt köztünk egy
gát, áradhatott az érzelmek vize, hetekkel
a halál előtt, szabadon. Azt azonban nem
képzeltem, hogy ezzel bármit jóvátehetek.
Fekete Nagy Béla | Fatemplom
