Rembrandt | Tulp mester anatómialeckéje | 1632 (részlet)

3. RÉSZ

... Aris Kindtet rablásért halálra ítélték, a kivégzést (akasztást) pedig – a tudományt újmódi buzgalommal tisztelő kor szokása szerint – úgy időzítették, hogy a Waagebouw-beli anatómiai bemutatóra friss tetem kerüljön. Csak pár évtizeddel korábban, pontosan 1600-ban rendezték Prágában az első nyilvános boncolást (négy napon át tartott a közönség-szórakoztatás), akkor is akasztott férfi testét tárták fel, s a kivégzést akkor is a kívánt napon hajtották végre – vagyis egyszerre magától értetődő lett, hogy az orvostudomány fejlődése érdekében megrendeljék a halált s teátrumi kelléknek a hullát.

Művelt, józan ember már nem is kételkedhetett az eljárás ésszerűségében, fenntartás nélkül illett értékelni a gyorsan bekövetkezett szemléleti változást: hogy immár nem titokban, életet kockáztatva lehet anatómiai ismeretekhez jutni – s anélkül valóban nincs igazi orvoslás.
Tulp doktort, vagy a prágai boncolást végző Jeszenszky Jánost, vagy az amszterdami katedrán Tulpot követő Deymant vélhetően nem gyötörte bűntudat – a hitvány rablók elítélésében egyikük sem vett részt, úgy is mondhatnánk: a tudósok nélkül is kötélen végezték volna a gazemberek. De éppen ez a – magamban úgy látom: pici vállvonással kísért – „mondhatnánk“ taglózta le a klasszikus orvoslás-gyógyítás ideáját. Azt a nem egészen ésszerű indulatot és késztetést, hogy az ember segítsen az elesetteknek, hogy minden rászoruló életét könnyítse, hogy szaktudással védje a létezést. Másképpen: Tulp doktorék részvétlen okossága alapozta meg a mai általánosan elterjedt gyakorlatot – ezért vigasztal, és persze bátorít Rembrandt lázadó festménye.

A sorozat további részei