Az elhallgatott versek árulójaként
figyelek a nyárra, drága március!
Élesre csiszoltad a tompa téli fényt.
Hogy ragyog! Nincstelen Dárius vagyok.
Összesöprögették álmaim a jót.
Közeleg az idus szégyentelenül.
Feltűnnek az égi, csontozott hajók.
Minden édességem félresikerül.
Késsel simogatja a fákat még a szél.
Béke harcol benned, koldusok hava.
Vagy még halott minden, vagy már minden él.
Földre kívánkozik térdem kavicsa.
fotó | 500px.com