Liget 1993/3 | Novotny Gergely – CSÁRDA
Ezt a lebujt láttam már valahol.
Ismerősek a mocskos asztalok,
a repedt virágvázák,
a falon a vadászjelenet,
cigánylány kendővel,
az okádék a sarokban,
a betörő arcú pincér
és az ablak,
ez a bekötözött ököllel bevert szem,
ez a hosszú gondolatlansággal
és szeretetlenséggel megvakított világosság,
és a fényes, vadonatúj,
hibátlanul villogó, finom mívű,
álltában imponáló,
futtában ügyes
svábbogár a sarokban.
Úgy emlékszem,
hogy ezt a lebujt láttam már valahol.
Mintha ismerném régről ezt a vendéglőt,
ezeket a csúnyára hamisított
népművészeti asztalokat,
ezeket a megvadult legyeket a levegőben,
a fáradt, rühes macskát,
ezt a kiüregedett házteteji énekest,
ezt az elhasznált rongyot,
és azt a végső macskalemondást,
ezt az egér, pocok és patkányparadicsomaot, és
ezt a szagot.
Mintha éreztem volna már.
Égett és mégis savanyú bűz,
érett szemétdombok lehelete,
kápostáshordó, görény rántotthús,
dohány, sör, mocsaras árok,
igen, mintha ismerős lenne
ez az illatkeverék,
ez a szobát kitöltő
és falon, bútoron, vázán, arcokon,
tányéron, padlón, lámpán végigcsorgó,
tapadós barna szag.
És mintha akkor is ugyanilyen
arcok ültek volna itt,
és ordítottak volna vidáman, önelégülten,
büszkén, hazafiasan, teli torokból,
ugyanilyen csörömpöléssel zabáltak volna,
ilyen magabiztosan, fölényesen;
nem ezek voltak,
mégis mintha láttam volna már
a zsíros pávián arcokat,
ezt a feneketlen csimpánzöntudatot,
ezt az önelégült boldogságot,
ezt a lubickolást.
Itt ülök a sarokban
és fájó torokkal, sikertelenül próbálgatom,
hogy velük énekeljek,
és kínlódva azon csodálkozom,
mért olyan barátságosan hazai,
ismerős ez a csapszék,
ezek a hangok és ezek az emberek.
képek | Mednyánszky László
RETRO-LIGET
avagy mit írtak, hogyan írtak a Liget szerzői öt, tíz vagy éppen huszonhárom évvel ezelőtt:
jellegzetes, az akkori és a mai időkről is szóló részletek.
