Az emberiség már több ezer éve issza a szőlő erjesztett levét, és nem mindig válik hasznára – gondoljunk csak szegény Noéra, aki nem tudta, mikor kell abbahagyni. Az antikvitás borairól csupán korlátozott ismereteink vannak, de valószínű, hogy a későbbi korok borszakértőinek hosszú és előkelő sora Amerikában Thomas Jeffersonnal kezdődött. A Függetlenségi Nyilatkozat szerzője, az Egyesült Államok harmadik elnöke (1801–1809) öt évet töltött Franciaországban amerikai nagykövetként, és eközben jelentős tudásra és kiváló borokra tett szert. Azt hiszem, minden ember, aki ízlelt már bort, úgy gondolja, képes megkülönböztetni a rosszat, a jót és a kiválót. Talán ezért van annyi borról szóló blog az Interneten.
A borfogyasztók tömege kiszolgáltatott a szakíróknak és a termékeiket reklámozó szakboltoknak. Idézek egy szokásos borreklámot: ”(Ez a bor) tömött, tömör, a zsálya, édesgyökér, feketeribizli, szilva és dohány ízeket a vasas, forró kő aromája árnyalja. Ereje ellenére feltűnően buja tanninok futnak végig a hosszú utóízben. Kiválóan fejezi ki a terroir-t… Szója, szárított gyógyfüvek, sült hús, cseresznye és fekete gyümölcsök érezhetők benne… Testes, sűrű a személyisége, a savtartalma alacsony, a tannin bársonyos és pazar, az elkövetkezendő 12-15 évben kell meginni.”
Mi a csodát jelent mindez? Hogy tud egy normális ember ennyi összetevőt megkülönböztetni? Zsálya, édesgyökér, feketeribizli, szilva, dohány, vasas kő, forró kő, szója, szárított gyógyfüvek, sülthús, cseresznye, további gyümülcsök és a többi. Milyen a forró kő íze? Vajon elég megnyalnunk a forró követ, hogy megtudjuk, vagy meg is kell ennünk? És miben különbözik a “bársonyos tannin” meg a “pazar tannin”? Marhaság az egész, és az információs értéke nulla*.
De vannak borok, amelyek kétségtelenül jobbak, mint a többi. Az igazi kérdés, hogy miként határozzuk meg a minőségi különbséget. Mindenkinek más a véleménye – hogyan juthatnánk hát egyetlen, perdöntő ítélethez?
A leghelyesebb, ha gyakorlott borkóstolókat hívunk meg. Hasonló borokat válogassunk össze: nincs értelme cabernet sauvignont, pinot noirt, chardonnay-t, rizlinget és furmintot egyszerre kóstolni, mert ezek annyira különböznek egymástól, hogy nem a minőségük dönt majd, hanem a személyes ízlés. A kóstolást persze “vakon” kell végezni, hogy ne látszódjon a döntést esetleg befolyásoló címke. Minden bort más-más pohárba kell önteni, és már kezdődhet is a bíráskodás. A résztvevőknek nem szabad megosztani egymással a véleményüket, egyedül kell eldönteniük, melyik bor minősége az első, második és így tovább. Az összesített eredményekből érdekes következtetésekre juthatunk, például hogy mennyire tér el egymástól a bírálók ízlése, vagy ha két szüretből származik mindegyik bor, melyik volt a jobb év, és így tovább.
Hét barátommal havonta egyszer összegyűlünk, és megkóstolunk nyolc bort. Az eredményeket egy honlapon tesszük közzé (liquidasset.com). Eddig 147 beszámolót hoztunk nyilvánosságra. Gyakran nem értünk egyet a leghíresebb amerikai borszakértő, Robert Parker véleményével. A több mint egy évtizede zajló találkozókon azonban megtanultuk, mire számíthatunk, amikor bort kóstolunk, és az összejövetelek igen kedélyesen zajlanak. In vino veritas!
* Richard E. Quandt, „On Wine Bullshit: Some New Software?”, Journal of Wine Economics, 2/2 (2007), 129-135
