Szaltikov-Scsedrin 1869-es művének – Egy város története – „forrása” a Glupovi krónika, mely „az 1731-től 1825-ig terjedő időszakot öleli fel.” Az író erősen igyekezett, hogy a cári cenzor gyanúját elaltassa. Ma másfajta cenzorok zörgetik a magyar csalitost, ezért ettől az igyekezettől túlterheltnek érezzük a szöveget. A szürreális abszurd gyönyörű őrülete s a Hatalom szörnyű anatómiájának pontossága viszont remekművé avatja a szatirikus szociográfiát.
A hatalmat Glupov-országban testi fenyítéssel gyakorolják. A tehetősebbek vagyonát indoklás nélkül elkobozzák, de mindennél fontosabb az ideológia irányítása. Működik a történelemhamisítás, a törvényfacsarás és -tiprás. A legfontosabb pedig a lázadók és felforgatók elleni küzdelem. A lázadás mibenlétét a Hatalom napi hangulata határozza meg.
A titkárok, főkapitányok, főszámvevők, ügyészek, „a helybéli intelligencia”: bábfigurák, egyetlen jellemzőjük a Hatalom buzgó tisztelete, önkényének meghatott tűrése; hatalmi vákuum esetén a megalázó rettegés. Továbbá egymás rutinszerű följelentése.

Szaltikov-Scsedrin sokkal fontosabbnak tartja a „népet”, mely A glupovi polgárháború című fejezetben átveszi a hatalmat: önjelölt vezetők, babonák és összeesküvés-elméletek harcosaként verekszik, berúg és lincsel. A hatodik napon általános zokogó bűnvallás következik, s az új városfőt föltétlen tisztelet fogadja.
Később a tömeg még egy ügyet kezébe vesz. A szépírás-tanárnál föllelik az Irtószerek bolhák, poloskák és egyéb rovarok ellen című könyvet, és ítélőszék elé viszik a szerencsétlent, mint istentagadót. A csőcselék megfélemlíti a habozó városfőt, a ripacs tanúk előadják rágalmaikat, a védő vádbeszédet tart, a vádlott beismerő vallomást tesz és elhurcoltatik.
Érdemeire való tekintettel végül Z.-M. katonai foglár neveztetik ki városfőnek. Idézzük hatóságilag jóváhagyott koncepcióját:
„A mintaváros közepén van a főtér, a parancsnoksággal, a gyalogsági kiképzés, a közös térdhajlítási és egyéb testgyakorlatok, illetve az élelem-fölvételezés csarnokával. Innen futnak szét az utcák, melyek földsáncban érnek véget. Minden ház háromablakos; mindegyikben két öreg, két felnőtt és két gyermek él; külön utcában a magasnövésűek és a kistermetűek. Minden háznak megvan a parancsnoka és a kéme; tíz ház egy szakasz, öt szakasz egy század, öt század egy ezred – mindegyiknek van parancsnoka és kéme. Négy ezred van, azaz két brigád, azaz egy hadosztály – mindnek külön parancsnoka és kéme.
Napkeltekor fölveszik a városfő által rendelt egyenruhát, tisztálkodnak, a kémek elsietnek jelentéstételre. A gyermekek és az életben hagyott öregek otthon maradnak; az aktívak a főtéren elvégzik a térdhajlítási és egyéb gyakorlatokat, majd táplálékot (sóval meghintett fekete kenyeret) vesznek föl. Ezután kivonulnak munkára: a szántás, a gereblyézés, a kaszálás etc. vezényszóra történik, fegyveres fölügyelet mellett. Délben bevonulnak a táplálékfölvételi csarnokba, egy darab sóskenyér, visszamenetelnek dolgozni. Este újabb vonulás, sóskenyér, hazamenet, alvás.
Házasság termet alapján létesíttetik, szülés kizárólag télen. Iskola nincs, írni-olvasni fölösleges. A Rendületlenség ünnepét és a Fölöttes Hatóság ünnepét gyalogsági kiképző-gyakorlatokkal ülik meg. Dobszó, menetelés zárt alakzatban a ragyogó távlatig.”
Z.-M. leromboltatja a várost, de a szabályellenesen ott kanyargó folyóval nem bír, hiába boríttatja medrébe a bontási, majd az építési anyagot.
Tehát egy sík területen fölépítteti a mintavárost.
Késő éjszaka is dolgozó, a nép rajongásában fürdő vezető. Saját népe ellen hadat viselő vezető. Történelemhamisító, törvénycsavaró, vagyonelkobzó vezető. Meghatározatlan gondolat-bűnöket megtorló, koncepciós pöröket folytató, börtön-társadalmat létesítő vezető. Folyó-visszafordító vezető.
Gyáva, szervilis, önmagát följelentő tisztviselői kar.
Elbutított, babonás, részeges, gyilkos csőcselékké aljasodni képes nép.
Csak az orosz Hatalom csontvázát, zsigereit, szörnyű anatómiáját tárta fel zseniálisan, látnoki módon Szaltikov-Scsedrin?

https://www.youtube.com/watch?v=ZbEomTpPX8g

Mesterházi Márton írásai a blogon | Mesterházi Márton írásai a Liget folyóiratban