Kedves Öcsémuram!
Reménylem, soraim víg kedélyben találják Kiedet; szerető hitves, szófogadó gyermekek, de legalább igaz barátok veszik környül, s nem egyedül kell elköltenie karácsonyi ebédjét valamely főzelékszagú kifőzdében, avagy az új módi szerént tsillagokkal kitüntetett mesterszakáts éttermében, hol az újgazdagok eszegetnek szarvasgombával tűzdelt, drágaságos libamájat, míg köröttük sommelier sürüg-forog óborokkal. Kied soha nem ír arról, kivel s mivel él, olly kevést tudok élte folyásáról, hogy már arra vélek, tám nem is létezik. Nem anyaszülte személly, egy Phantom, képzeletem szülötte, kit én találtam ki vigaszul korán elhalt testvérem helyibe. Ám ez csak fantáziálás; Kied nagyon is eleven. Szinte látom orcáját: tatárokhoz illő ferde szemét kiálló járomcsontja fölött – szakasztott, mint az apjaé –, hallom nevetni rajtam, vén bolond nénjén, és bizony valóságosabb nálamnál, ki hetven esztendeje vendégeskedem egy karácsonyi ebéden, mint a Bayard família amaz híres amerikánus játékban.
Midőn odavittek, székem se volt, anyám ölében ültem. Később az asztal alatt játszódtam a Kied apjával, és észre se vevém, hogy cserélődnek a vendégek körülöttünk. Mire kijövénk az abrosz firhangja mögül, dédanyáink – a termetes Juliánna és a kicsinyre aszalódott kántorné – helyett öreganyáink dirigálták a fogásokat: mákosgubát, fokhagymát, mézet és diót, cikkekre osztott piros almát, hogy ha eltévednénk, megtaláljuk egymást a ködben. Halat, töltött káposztát, aranyló zsírkarikákkal pöttyözött húslevest, spékelt nyúlgerincet, gesztenyével töltött pulykát, bejglit, zserbót és sáfránnyal festett kalácsot kínáltak, mikor mit diktált a szokás, a kor divatja és a körülmények; volt idő – midőn egy egész ország éhezett –, hogy paszulylevest hoztak. Ám ezen pár esztendőket nem számolva az étkek szakadatlanul hordattak elébünk, és az idő folyamát nem szakaszthatta meg semmi; még bele se találtam süldőlányságomba, férj ült oldalamon, kisded rítt karomban, s mire feleszméltem, az én édes szülöttjeim fogótskáztak az asztal lába környül. Apám s anyám az asztalfőn, öreg rokonaim megfogyatkozva, helyükön új s még újabb jövevények.
Innen az asztalfőről, hol mostani helyem vagyon, nemcsak a környül ülőket, hanem a régieket is látni. Mögöttünk tolonganak, tarkónk borzongatja fagyos leheletük. Megízlelik étkeinket és beleisznak poharunkba, míg bé nem borít mindőnket a setétség.
Ám addig élvezzük az áldott karácsonyt, a betlehemi Kisded költöztessen szívünkbe békességet, s ha nem elébb, jövő karácsonyra ebédre várja Kiedet:
édes Nénje
