A propaganda nem kardcsörtetés. A nyugati típusú, atomizált társadalomban a sugalmazás hatékonysága nagyobb, mint a parancsolásé. A propaganda, mely kijelöli a problémákat és megoldásukra mindjárt javaslatot is tesz, éppolyan közmű, mint az elektromos hálózat, a vízvezeték vagy a csatornarendszer: jólétet és kényelmet ígér. Azt, hogy a társadalom minket meghaladó gépezetében csupán chaplini fogaskerekek lehetünk, szükségszerűnek mutatja és ezzel elfogadhatóvá teszi. Leveszi a vállunkról a döntések elviselhetetlen terhét, kielégíthető igényeket alakít ki bennünk, protéziseket kínál, fájdalmat csillapít, narkotizál: gondoskodik rólunk.
Nem az a jó reklám, amelyik mondandóját a szájunkba rágja és fülünkbe ordítja, hanem amelyik vágyat ébreszt és ránk hagyja, vonjuk le belőle az elkerülhetetlen következtetést. Az igazán hatékony propaganda mindig közvetett. A továbbítandó gondolatra sajátunkként kell ráismernünk.
A propaganda rövid távon sulykol és ismétel, hosszú távon azonban tartalmai éppoly változékonyak, mint az időjárás, mert a célszemély a sodródó tömegember, aki előszeretettel viteti magát az érdekes és vonzó hírek – nagyrészt semmitmondó értesülések – hullámaival. A hírek özönében sem ideje, sem módja nincs áttekintésre, ítéletalkotásra. Ezt mások végzik el helyette.
A Johnny Winterre emlékeztető kefírhajú popsztár, J. A, az információ gerillaharcosa állandó szereplő a világhíradóban. A korszerű, csepegtetéses öntözést alkalmazó média naponta talál róla valami múlhatatlanul fontos közölnivalót. A WikiLeaks alapítóját súgógépre kötött híradóbemondók igyekeznek a felszínen, az egyedül érdekes felszínen tartani.
Furcsa módon nem a kiszivárogtatott értesülésből válik hír. Mit is tudtunk meg a kiszivárogtatás héroszától a média szerint? Hogy egyes államok gyűlölködve tekintenek más államokra, hogy az amerikai hadsereg katonái kegyetlenek, a diplomaták kémkednek, a politikusok lusták. Döbbenetes hírek csakugyan.
Mint kiderült, a III/III-as ügynökök többsége is avas közhelyeket vagy érdektelen apróságokat jelentett megbízóinak. A lényeg nem a beszerzett információ volt, hanem a megfigyeltség érzetének kialakítása. Az igazi hír itt sem a kiszivárogtatott informácó, hanem a kiszivárogtatás eseménye. A hitelét vesztő, érdektelenné váló média ilyenkor, mintegy varázsütésre, megint hitelessé és érdekessé válik. A világhálóra ömlesztett anyagokat (például a szeptember 11-én személyhívóra küldött félmillió üzenetet) ugyan némi keresgéléssel bárki letöltheti, de végigolvasni kevesen fogják, átgondolni még kevesebben – aki mégis megpróbálja, belefullad. Az értelmezés feladatát szerencsére a J. A.-ról áradozó újságíró-szakemberek előzékenyen átvállalják. Ahogy a parancsnál a sugalmazás, az információk visszatartásánál az információdömping a hatékonyabb.
Az információdömpinget energiatakarékosan maguk az anonim beküldők hozzák létre. A dokumentumokat a WikiLeaksnél csak „ellenőrzik”. Az anyagok közé bármilyen propagandaelem bekeverhető, aztán a hitelesítő varázsfolyadékból kiemelve és lecsepegtetve közzétehető. Egy katonai kiszivárogtató a média nyilvánossága előtt véletlenül lelepleződik, kilátásba helyezett súlyos büntetését felháborodva adják közre. A sajtószabadság őszinte és jószándékú hívei majd telekürtölnek vele minden lehető fórumot: elriasztó hatása így növekszik kellő mértékűvé. A „világ legveszélyesebb embere” az irányított, kézbentartott ellenállás legrégibb fogásait alkalmazza a korszerű technológia közegében.
A főáramú médiában Robin Hoodként ábrázolt, s ezzel népszerűvé tett kiszivárogtatónak önmagában is rendkívüli propagandaértéke van. Amit interjúiban mond, mégsem lázítóan új, nincs benne semmi forradalmi. Ideológiája bámulatos módon a leglangyosabb lábvíz: „A WikiLeakset úgy terveztük meg, hogy szabadabbá és erkölcsösebbé tegye a kapitalizmust” (J. A. ugyanis a piaci liberalizmus híve, és „igazi piac csak ott alakulhat ki, ahol az információk közkézen forognak”). Szabadságharcosunk tehát a létező kapitalizmus ideológiájának legszikkadtabb pogácsáját kínálja fogyasztásra.
A WikiLeaks amerikai diplomáciai sürgönyeiből csak a partnerként felkért öt világlap (New York Times, Der Spiegel, The Guardian, El Pais, Le Monde) közöl válogatott információkat, több részletben, előre egyeztetett publikációs menetrend szerint.
Íme a forradalom.
